Vágólapra másolva!
A Lengyel Nemzeti Bank még mindig kamatcsökkentésre hajlik, mondta a bank elnöke, Slawomir Skrzypek pénteken a Reuters hírügynökségnek Budapesten, a térségi jegybankelnökök értekezlete előtt.
Vágólapra másolva!

Egyszersmind úgy vélte, hogy Lengyelországnak "még van esélye" arra, hogy idén a világ azon néhány országa között maradjon, amely gazdasági növekedést tud felmutatni.

A jegybankelnökök budapesti értekezletéről azt mondta, hogy reménye szerint "a térségi központi bankok növelni fogják az együttműködést". - Sokféle lehetőség van az együttműködés bővítésére, de még csak most kezdjük a megbeszélést - mondta Skrzypek.

Nyilatkozata megerősítette azt a piaci várakozást, hogy a Lengyel Nemzeti Bank csak csekély mértékben enyhíthet e hónap végén. Amíg a zloty nem erősödik meg látható mértékben, addig vagy elmarad a további kamatcsökkentés, vagy legföljebb negyed százalékpontos enyhítés lehetséges, idézte a Lengyel Nemzeti Bank pénzügypolitikai tanácsának egyik tagját, Andrzej Wojtynát szerdán a Rzeczpospolita című lengyel lap.

A pénzügypolitikai tanács egyik másik tagja, Jan Czekaj e hét elején nem zárta ki azt sem, hogy idén visszaesik a lengyel gazdaság is, összefüggésben a világgazdasági körülményekkel. Cekaj szerint a lengyel központi bank nehéz helyzetben van: a gazdasági visszaesés veszélye miatt folytatnia kell a kamatcsökkentést, mert ezzel a növekedést ösztönzi, ugyanakkor óvatosan kell bánnia az enyhítéssel, mert a zloty gyenge.

A Lengyel Nemzeti Bank legutóbb a múlt hónap végén csökkentette irányadó kamatát, negyed százalékponttal 4,00 százalékra. A döntés iránya megfelelt a piaci várakozásnak, csak az elemzők nagyobb, legalább fél százalékpontos enyhítésre számítottak, ezt azonban már akkor is lehetetlenné tette a zloty gyengülése. A bank novemberben kezdte az enyhítést negyed százalékponttal, majd decemberben és januárban mindkétszer háromnegyed-háromnegyed százalékponttal csökkentette alapkamatát.

A lengyel kormány ez év közepére, júliusra tervezi a zloty bevitelét az európai árfolyamrendszerbe (ERM-2), hogy az ország 2012-ben beléphessen az euróövezetbe. Az ERM-2-be a mostaninál erősebb zlotyval szeretnének bejutni, erről korábban azt mondták, hogy az ERM-2-beli sávközép kompromisszum lesz az akkori piaci árfolyam és az egyensúlyi árfolyam között. A lengyel pénzügyminisztérium számítása szerint a gazdaság tényleges erejét kifejező egyensúlyi árfolyam 3,70-4,10 zloty/euró között van.

Péntek délelőtt a zloty, 4,6290-350/eurón, 0,15 százalékkal gyengébb az euróval szemben a kora hajnalinál, és 12,49 százalékkal gyengébb (csütörtök reggel 8,99 reggel százalékkal gyengébb), mint év végén. Tavaly a zloty 14,29 százalékot vesztett az euróval szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!