A fejlődő piaci befektetési alapok az utóbbi hetekben 12 milliárd dollárral, 3,5 százalékkal gyarapodtak, a 19 hónappal ezelőtti csúcs óta először - közölte a 10 000 milliárd dollár befektetést reprezentáló EPFR Global intézet. A világgazdaság vártnál lassabb fellendülése azonban visszafoghatja az ütemet.
"A befektetők elkezdtek elbizonytalanodni abban, hogy mennyi ideig folytatódhat a részvénypiaci száguldás visszapattanás nélkül" - mondta az intézet vezetője, Brad Durham. Leo Gorohowski, egy New York-i székhelyű befektetési ház szakértője pedig arra mutatott rá, hogy az "alapok ide-oda ugrálnak az ellentétes mutatók miatt".
A fejlődő országok összesítve 1,6 százalékos gazdasági bővülést produkálhatnak idén, jövőre pedig 4 százalékos növekedést várható - áll az IMF előrejelzésében. Ezzel szemben a fejlett gazdaságok idén 3,8 százalékkal esnek vissza, míg 2010-ben tartják a kibocsátás szintjét - idézi a nemzetközi pénzügyi szervezet előrejelzését a Bloomberg.
A legerősebb fejlődő ország Kína, amely 586 milliárd dollár értékű gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, ami közel 50 százalékos emelkedést generált a sanghaji tőzsdén idén. Hugh Young, pénzügyi befektető a hírügynökségnek elmondta: túl nagy az emelkedés a tőzsdéken, pedig még "nem jöttünk ki az erdőből". Számos szakértő tehát arra számít, hogy az utóbbi hetekben a fejlődő piacokon kialakult emelkedés megtorpanhat.