A kereskedők a forint gyengülését elsősorban a devizapiaci befektetőknek a térség devizáit általában is érintő romló kockázatvállalási hajlandóságával magyarázzák.
Ehhez járul még az MNB kamatcsökkenést követő indoklása, amelyben a jegybank a piac értelmezése szerint nyilvánvalóvá tette, hogy 300 forint körüli euróárfolyamot is elfogadhatónak tart, és nem kíván beavatkozni "átmeneti gyengeség" esetén. A javulást a kereskedők részben regionális hatásokkal magyarázták - hasonlóan mozogtak a térségbeli devizák -, részben pedig technikai okokat emlegettek.
Barack Obama beiktatását erősödéssel "ünnepli" a dollár: az euró/dollár keresztárfolyam immár 1,2915 - december végén még 1,40 felett alakult az árfolyam, de még a múlt hét végén is 1,32 felett volt. Budapesten az amerikai deviza árfolyama 220,00/20 forint a hétfői 215,25/45 forint után.
A jegybank hivatalos devizaárfolyam-jegyzése alapján egy svájci frank 192,06 (hétfőn 188,52) forint, 100 japán jen pedig 242,27 (hétfőn 233,52) forint volt délben. A nemzetközi piacon délután egy svájci frank 193,10 forintot, 100 japán jen 245,50 forintot ért.
Az állampapírok másodpiacán a forint jelentős árfolyamváltozása sem volt képes elmozdítani a hozamokat: kedden gyakorlatilag ugyanott álltak, mint hétfőn; a délelőtti kilengés okozta mérsékelt irányzatot kiegyensúlyozta a délutáni korrekció hatása.