Az észak-koreai vezetők különleges gazdasági övezetek létrehozását tervezik Phenjanban és hét másik városban a külföldi tőke becsalogatásához - írta kedden Japán vezető gazdasági lapja, a Nikkei Business. Az újság egy olyan észak-koreai nemzetközi befektetési csoport képviselőjére hivatkozik, amelyet Kim Dzsong Il észak-koreai vezető egyik közeli munkatársa irányít.
A japán lap szerint minden övezetben egy konkrét ipari ágazat fejlesztésére helyezik majd a hangsúlyt. Az infrastruktúra javítása érdekében március közepétől működni fog az országban egy állami fejlesztési bank. A különleges gazdasági övezetek létrehozásakor, illetve az ehhez szükséges reformok végrehajtásakor a kedvező kínai tapasztalatokra kívánnak építeni.
A tervet ugyanakkor kétségessé teszik az ország ellen atomprogramja miatt bevezetett ENSZ-szankciók. Voltak már hasonló próbálkozások az országban, de mindeddig nem jártak sikerrel.