A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint harmincezer fővel nőtt a második negyedévben a foglalkoztatottak száma a tavaly ilyenkori adatokhoz képest. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a foglalkoztatottak számának emelkedése az exportra termelő ágazatok létszámbővítésének köszönhető.
Az első negyedévhez képest 75 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ez azonban szezonális tényezőkre is visszavezethető (nyáron a mezőgazdaságban megnő a munkahelyek száma).
A munkanélküliek száma eközben 461 ezer főre csökkent, amely 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A 15-24 évesek munkanélküli rátája 24,3 százalék volt, ami a 2010-es adathoz képest 2,4 százalékpontos javulást jelent. A 25-54 évesek 10,1 százalékos mutatója 0,3 százalékpontos javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest.
A Takarékbank elemzése szerint idén átlagosan 10,7 százalékos, jövőre 10,4 százalékos munkanélküliség várható. A foglalkoztatás bővülését Suppan Gergely, a bank vezető elemzője szerint segítheti a feldolgozóipar munkahelybővítése.
Az elemző megemlítette gyorselemzésében, hogy a kormány 400 ezer fővel bővítené a foglalkoztatottak számát négy év alatt, amelynek háromnegyedét közfoglalkoztatási programok tennék ki, a munkaerő-kínálat és -kereslet közti térség-, illetve képzettségbeli különbségek "jelentős kockázatot jelenthetnek".