Öntik a Richtert, új mélyponton a papír!

Vágólapra másolva!
Masszív eladói nyomással kell szembesülnie a Richternek, a kereskedés első órájában már 1 milliárd forint fölött volt a forgalom a papírban, mely már 36 000 forint alatt mozog. A részvény vélhetően azért zuhan, mivel kikerül az MSCI indexből, emiatt pedig számos befektetőnek le kell építenie a pozícióját. 1,5 százalékot zakózott eddig a részvény.
Vágólapra másolva!

November közepén jelentette be az MSCI Barra, hogy kiteszi a magyarországi piacot lefedő indexéből a Richtert, mivel a részvény forgalma túlságosan lecsökkent, emiatt pedig nem felel meg a társaság által előírt követelményeknek. A részvény első reakciója ijesztőnek tűnt, azóta viszont némi konszolidációt mutatott a papír. Mint arra korábban felhívtuk olvasóink figyelmét, további eladói nyomás elé nézhet a Richter november végéhez közeledve, mivel sokan csak a határidő előtt súlyozzák át a portfóliójukat.

A részvény 1,5 százalékos mínuszban mozog, ráadásul kimagasló, 1,1 milliárd forintos forgalmat ért el a papír már a kereskedés első órájában. A Richter lényegesen gyengébb teljesítményt ért el ma, mint a többi blue-chip.

Ma reggel ugyan pozitív hír is megjelent a gyógyszerkasszával kapcsolatban, de egyelőre úgy fest, a részvény ezzel mit sem törődve folytatja a negatív tendenciát. A másik hazai gyógyszergyártónk, az Egis továbbra is a tegnapi záróár körül mozog, ami azt jelzi, hogy a Richter inkább az átsúlyozás miatt esik.

Richter (napi grafikon)

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!