A Világgazdaság információi szerint az utolsó pillanatban a Kúriához fordult jogorvoslati kérelemmel az állami mobilcég a szeptemberben 17-én hatályon kívül helyezett frekvenciatender ügyével kapcsolatban. A bíróság indoklása szerint azért került érvénytelenítésre a pályázat, mert a kiírás szerint a társaság nem is indulhatott volna el a pályázaton. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság januárban 10 milliárd forint fejében adta el az MPVI-nek a 900 megahertzes frekvenciasáv egybefüggő 5 megahertzes blokkját. Az elmúlt hetekben egyre több piaci szereplő vélekedett úgy, hogy az állam letett az állami mobilcég indításáról.
A Világgazdaságnak nyilatkozó ágazati szakértők korábbi véleménye szerint három kimenetele lehet a Kúria eljárásának, melynek eredményére várhatóan január-február táján derülhet fény:
A Magyar Telekomot egyelőre az MPVI lépése és a kormány pénteki bejelentése sem tudta megingatni, jelenleg 0,2 százalékos emelkedést mutat a részvény.
Magyar Telekom
Ha kiderül, hogy valóban nem lesz állami mobilcég Magyarországon, az nyilván pozitív hír a három meglévő szolgáltatónak, s így a Magyar Telekom részvényeire is gyakorolhat némi pozitív hatást a tőzsdén. Ez a hatás ugyanakkor több szempontból sem valószínű, hogy túl nagy lenne. Egyrészt egyelőre csak egy sajtóértesülésről van szó, nem pedig tényközlésről, másrészt pedig attól, hogy az állam nem indít negyedik szolgáltatót, attól még nem biztos, hogy egy magánkézben lévő szereplő sem fogja ezt hosszabb távon megtenni.
A Magyar Telekom az Investor.hu-t kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.