A vállalat egy év alatt 7 százalékkal növelte nyereségét, ami így 2,26 milliárd dollárt tett ki az első negyedévben. Ez részvényenként 4,29 dolláros profitnak felel meg, ami felülmúlta a 3,87 dolláros EPS-re vonatkozó Bloomberg által összegyűjtött elemzői várakozásokat.
A Goldman 10,09 milliárd dolláros árbevételt ért el 2013 első három hónapjában, ami szintén meghaladja az elemzői prognózisokat, a szakértők ugyanis 9,65 milliárd dollárra számítottak.
A kedvező számok leginkább az 1,9 milliárd dolláros költségcsökkentő intézkedéseknek, és a bankon keresztül bonyolított kereskedési forgalom növekedésének köszönhetőek. Az utóbbi hónapokban ugyanis többek között megélénkült a vállalati kötvények és a különböző származtatott termékek kereskedésével bonyolított forgalom, ezáltal növekedett az ebből származó bevétel.
Így a befektetési banki üzletág árbevétele 36 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi 1,6 milliárd dollárnál, amivel a Goldman megerősítette vezető helyét ebben az üzletágban. Ebben az évben eddig a GS bonyolította le az összes vállalati felvásárlást és összeolvadást világszerte, és szintén a társaság járult közre a legtöbb részvénykibocsátásban.
A fix hozamú értékpapírok forgalmának növekedése a Goldman Sachs egyik legnagyobb versenytársánál, a Citigroupnál is megfigyelhető, ahol 69 százalékkal volt magasabb a forgalom az első negyedévben 2012 negyedik negyedévéhez képest. A többi "konkurens" cégnél is hasonló folyamatokra lehet számítani a Bloomberg szerint, a Bank of America eredményeit szerdán, a Morgan Stanley számait pedig csütörtökön lehet majd megismerni.
A befektetők ugyanakkor hiányolják, hogy a GS nem tett közzé információkat egy tervezett osztalékemelési, vagy részvényvisszasárlási tervről, ami az utóbbi években megszokott volt tőle. Tavaly például kétszer növelte osztalékkifizetését a vállalat, és egy 4,64 milliárd dolláros sajátrészvény visszavásárlási programot is végrehajtott.
Lloyd C. Blankfein vezérigazgató mindenesetre közölte, elégedettek az eredményekkel, annak ellenére, hogy a makrogazdasági instabilitás végig éreztette hatását, ami a vállalati és befektetői aktivitásra is kedvezőtlen hatással volt.
A gyorsjelentést követően több mint 1 százalékot erősödtek a Goldman részvényei, melyek viszont azóta kissé veszítettek előnyükből, és 147,5 dollár környékén készülnek nyitni.
Goldman Sachs (NYSE)