A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Egymilliárd dollárt költött térképre a Google

Vágólapra másolva!
Piaci források szerint 1 milliárd dollár körüli összegért vásárolta meg a Google a műholdas térképet fejlesztő Waze-t. A Google nem hozta nyilvánosságra a vételárat, de a korábbi értesülések is hasonló összegről szóltak. A keresőóriásnak a Facebookot sikerült kiütni a nyeregből, még úgy is, hogy a közösségi médiacég már 2012 óta együtt működött az izraeli céggel. A Google árfolyama a keddi kereskedésben 1 százalék felett csökkent, de ez nem a bejelentésnek köszönhető, hanem sokkal inkább a rosszabbra fordult nemzetközi piaci hangulatnak. Már csak annál is inkább mivel az 1 milliárd dollár nem nagyon terheli meg a Google-t, ugyanis a cégnek nagyjából 50 milliárd dolláros készpénzállománya van.
Vágólapra másolva!

Piaci értesülések szerint 1 milliárd dollár körüli összegért vásárolta meg a Google a műholdas térképet fejlesztő izraeli Waze-t, habár a keresőóriás nem hozott nyilvánosságra részleteket a vételárral kapcsolatban. Azonban ez az 1 milliárd dolláros összeg nem túlzottan viseli meg a Google-t, aki nagyjából 50 milliárd dolláros készpénzállomány felett rendelkezik. Ezzel a technológiai óriás pontot tett a felvásárlási harc végére, amit a Facebookkal folytatott a cég megvételéért.

Forrás: Origo

Nagyjából egy hónappal ezelőtt jelentek meg olyan hírek, hogy a Facebook akár 1 milliárd dollárt is kifizetne az izraeli vállalatért, amivel egyébként már 2012 óta együttműködik. Sőt a közösségi portál össze is van már kötve a Waze alkalmazásával, hiszen a felhasználók Facebook profiljukon keresztül is bejelentkezhetnek a térképhasználathoz. Ennek ellenére mégis a Google tudta megszerezni a társaságot.

A Waze szoftvere egyébként úgy működik, hogy a felhasználók okostelefonjai által kibocsátott jeleket felhasználva összegyűjti a közlekedési adatokat, amit aztán a saját fejlesztésű térképébe integrál. Ezeket az adatokat aztán a Waze-applikációt használók azonnal meg is oszthatják ismerőseikkel. Az alkalmazás figyelmeztet, ha közlekedési dugó felé tart a vezető, és alternatív útvonalakat is ajánl, illetve jelzi hol folynak éppen útépítési munkálatok, vagy hogy hol van traffipax.

A Waze valós idejű útvonal korrekciója és térképszerkesztési lehetősége versenyelőnyt jelenthet majd a Google-nek a Facebookkal és az Apple-lel folytatott küzdelemben, a vezető térképfejlesztő pozícióért. A Waze-nek egyébként 193 országban körülbelül 47 millió felhasználója van, akik közül nagyjából 65 ezren szerkesztő tagok is, és ők 2012 végéig 500 millió térképfrissítést hajtottak már végre. Árbevétele azonban még nem túlságosan nagy, tavaly csak 1 millió dolláros forgalmat ért el a cég.

A Waze csak nemrég kezdett hirdetéseket is elhelyezni alkalmazásán, ami ígéretes lehet a Google számára is, hiszen így sokkal fókuszáltabban érhetők el a reklámokkal az emberek. Ezért pedig a hirdető cégek is hajlandóak lehetnek többet fizetni. De talán még fontosabb a Google számára a Waze közösségének megszerzése, amivel akár képes lehet vonzóbbá tenni Google+ közösségi média portálját.

A Google árfolyama (dollár)

Forrás: Origo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!