Nagy emelkedésben van hétfőn is az arany árfolyama, ezzel pedig már a negyedik egymást követő napon tud felfelé menetelni a nemesfém. Annak ellenére tud ráadásul drágulni az arany, hogy a dollár ma erősödik az euróval szemben. Nagyon úgy fest, hogy rövid távon a nemesfém maga mögött hagyhatja az áresésektől tűzdelt periódust és konszolidálódás veheti kezdetét.
Az emelkedés hátterében elsősorban az állhat, hogy a legnagyobb arany ETF-ben, az SPDR Gold Trustban két hónapja először láthattunk tőkebeáramlást, ami nagy shortzárásokat generált a piacon. Az arany short pozíciók 13 éve nem látott gyorsasággal épülnek le, ami ugyebár annyit tesz, hogy sokan most vásárolják vissza a korábban eladott nemesfémet. Utoljára a 1999-2000-es periódusban láthattunk ilyen zuhanást, amit 3 hét alatt egy 30 százalékos rali követett 1999 őszén.
Az arany árfolyama 1999 augusztusától októberig (dollár/uncia)
Persze csak ebből az adatból nem következik, hogy hasonló emelkedés következne a nemesfém árfolyamában. Azt se felejtsük el azonban, hogy régóta először a legnagyobb fizikai arany ETF is tőkebeáramlást tudott elkönyvelni, ami az eddigi arannyal kapcsolatos nagy pesszimizmus - legalább átmeneti - megtörésére utal.
Hosszabb távon viszont sok tényező az aranyár csökkenése irányába hathat, mint például az, hogy az aranybányák sem túl optimisták az árfolyam emelkedést illetően. Több szereplő is azt vallja, hogy az aktuális árakon kell minél több aranyat eladniuk, nehogy az árfolyam esésével még több bevételtől essenek el.
Ráadásul a javuló amerikai gazdaság miatt a Fed is hamarosan csökkenheti pénzpumpáját, az utóbbi időben pedig éppen ez fűtötte leginkább a nemesfémet.
Az arany árfolyama (dollár/uncia)