Jó formában a budapesti börze
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/oiQt2pg8JJcA3G_64WDtXxU0UERqsMO499A3wmIz0Xc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y0MDE2Y2U4MGY1YzQ4YTE5NDA0MTA3YTc1YzQ0Yzg5.webp)
Felemás számok a Mol-tól
Közzétette második negyedéves gyorsjelentését ma éjszaka a Mol, ebben a társaság ugyan profit soron az elemzői konszenzushoz képest jobb számokat közölt, a kutatás és kitermelés divízió azonban viszonylag gyengén szerepelt. Tisztított EBITDA soron éves szinten 2 százalékos növekedés látható, negyedéves szinten viszont 28 százalékos a visszaesés nagysága, amiben elsősorban a kutatás és kitermelés divízió gyenge teljesítménye játszik szerepet.
A Mol azt is bejelentette, hogy eladták az egyik oroszországi cégben lévő 50 százalékos részesedésüket, amely a ZMB mezőt birtokolta, továbbá előrehaladott tárgyalásokat folytat egy másik orosz érdekeltség eladásával kapcsolatban.
A gyorsjelentés publikálása után a Mol árfolyama 1,8 százalék feletti emelkedésben van, így elmondható, hogy összességében jól fogadták a jelentést a befektetők.
A Mol árfolyama
Szépen kezdte a napot a magyar tőzsde azok után, hogy már tegnap zárásra is belelendült a BUX és sikerült ledolgoznia nap közben felhalmozott nagyobb mínuszát. Az OTP kis pluszban van egyelőre, míg a két gyógyszercég emelkedni tud a reggeli órákban.
A Magyar Telekom felfelé vette az irányt, azok után, hogy tegnap épp a telekomcég miatt maradt minimális mínuszban a BUX. Segítheti a részvényárfolyamot, hogy semlegesre emelte alulsúlyozásról a Telekomra adott ajánlását az HSBC, a bankház célára 360 forintra emelkedett a korábbi 320 forintról.
Alacsonyabb lett a júliusi fogyasztói árindex, mint az elemzők által várt. Az árak csak 1,8 százalékkal növekedtek éves alapon, míg a elemzői konszenzus 2 százalékot várt. Ma reggel ugrott egyet a forint, az euróval szembeni árfolyam 298 fölé szúrt. A dollár/forint 224,3-nál, míg a svájci frankkal szembeni keresztárfolyam 241,7-nél ingadozik.
EUR/HUF árfolyama
Jó a hangulat Európában
Pluszban kezdtek Nyugat-Európában a tőzsdék, amit segíthetett, hogy Ázsiában is jó hangulat uralkodott, ugyanis a Nikkei 2,5 százalékot emelkedett.
A német fogyasztói árindex a vártnak megfelelően alakult, éves alapon 1,9 százalékos volt júliusban. Fontosabb lesz azonban a délelőtt 11-kor megjelenő, német befektetői hangulatot jelző Zew gazdasági index augusztusi alakulása. Emellett még az eurózónára vonatkozó ipari termelési adatot figyelhetik majd a befektetők.
Az is jót tehet a befektetői hangulatnak, hogy egyre optimistábban látják az elemzők az európai gazdasági folyamatokat, és bár még nincs szó számottevő növekedésről, Joseph Luton, a JPMorgan Chase közgazdásza szerint már érezhető a piacokon az alacsonyabb arányú pesszimizmus az eurózónával kapcsolatban.
A várakozásokat valamivel meghaladó negyedéves eredményekről számolt be az OMV, a várt 703 millió euró helyett 733 millió euró volt a cég tisztított üzemi eredménye. A gyenge pont a gázüzletág volt, a kitermelés terén a vártnak megfelelően teljesített a cég, de igazán a finomítás hajtotta a negyedév eredményeit, itt 20 százalékkal szárnyalta túl a konszenzust az OMV. Az árfolyam egyelőre 1 százalékos pluszban tartozózkodik.
Az OMV árfolyama (Bécs)
Megugrott az E.ON árfolyama, és már 4,6 százalékkal ugrik, miután Németország legnagyobb közműcége az elemzői várakozásokat meghaladó elsőnegyedéves profitot tett közzé gyorsjelentésében.