Kilóg a sorból a BUX
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/Jvz5Sc43W506EdNqP7tDzhSNmCN6QgPkZb7r64kkwQc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiNmJhYWM5YmUyMzRjOWFiZTM0NTg4NzQzZWEwMThl.webp)
Visszavett a Mol a kezdeti erősödéséből
Visszacsúszott a magyar tőzsde kezdeti hirtelen megindulásából, ebben pedig elsősorban a Mol a ludas, ugyanis kezdetben az olajcég részvényei majdnem két százalékkal drágultak a megjelenő gyorsjelentés után, a nap közepén viszont tegnapi záróár környékén mozog a papír. Az első ránézésre nem is olyan rossz számok részletesebb utána olvasását követően azonban elszomorodhattak a befektetők. Hiszen bár profit soron a vártnál jobb eredményt tett közzé a Mol, azonban a kutatás és kitermelés divízió viszonylag gyengén szerepelt. Ráadásul negyedéves szinten 28 százalékos csökkenést mutat a tisztított EBITDA értéke. Részletes elemzésért olvassa el írásunkat.
Nem tett jót a Molnak, hogy a Concorde 19 000 forintról 18 000 forintra vágta vissza az év végi Mol célárát a jelentés után, ugyanis a Concorde becsléseitől és a piaci várakozásoktól is elmaradt az olajcég első féléves teljesítménye.
A Mol árfolyama
Nap közepére a többi hazai blue-chip is elgyengült a Magyar Telekom és a Richter kivételével, a telekomcég talán az HSBC céláremelésének köszönhetően is időzik 1,5 százalékhoz közeli pluszban. Az OTP és az Egis 0,5 százalék körüli csökkenésben van, a Richter azonban felfelé veszi az irányt. A nagyobbik gyógyszerpapírban nagyobb a forgalom (kétszer akkora), mint az OTP-ben, de a BÉT-en az összforgalom meglehetősen gyenge.
Mind a régióban, mind pedig Európában kilóg a sorból a BUX, ugyanis a közép-kelet-európai versenytársak mind megelőzik a magyar parkettet a nap közepén, de Nyugat-Európa is emelkedik, amit a kedvező Zew hangulatindex is megerősített.
A forint nagyobbat gyengült a nap során, amiben a vártnál jobb inflációs adat játszhatta a főszerepet, ugyanis a kedvezőbb inflációs szám továbbra is szabadon hagyja az utat a jegybanki kamatcsökkentések előtt. Az EURHUF a 299-es szint közelében ingadozik.
EUR/HUF árfolyam
Ma 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót is tartott az Államadósság Kezelő Központ, ahol majdnem kétszeres ajánlat mellett 3,96 százalékos átlaghozamon keltek el a papírok. Ez két bázisponttal alacsonyabb az előző hetinél, viszont néggyel magasabb a tegnapi referenciahozamnál.
Vártnál jobb Zew adat erősíti az emelkedést
Nyugat-Európában továbbra is jó hangulat uralkodik, amit a délelőtt megjelenő német befektetői hangulatot tükröző Zew index vártnál jobb alakulása is erősített. Emellett még az eurózónából érkezett egy ipari termelési adat, amely egybeesett a várakozásokkal, júniusban éves alapon 0,3 százalékkal nőtt a termelés.
A várakozásokat valamivel meghaladó negyedéves eredményekről számolt be az OMV, a várt 703 millió euró helyett 733 millió euró volt a cég tisztított üzemi eredménye. A gyenge pont a gázüzletág volt, a kitermelés terén a vártnak megfelelően teljesített a cég, de igazán a finomítás hajtotta a negyedév eredményeit, itt 20 százalékkal szárnyalta túl a konszenzust az OMV. Az árfolyam 0,5 százalékos pluszban tartózkodik.
Az OMV árfolyama (Bécs)
Megugrott az E.ON árfolyama, és reggel már közel 5 százalékkal is ugrott, de még jelenleg is 3,4 százalékos emelkedésben van, miután Németország legnagyobb közműcége az elemzői várakozásokat meghaladó elsőnegyedéves profitot tett közzé gyorsjelentésében.
A határidős indexek alapján Amerikában is pluszos nyitás várható, ahonnan délután fél háromkor érkezik a júliusi kiskeresekedelmi forgalom alakulása, ami akár megmozgathatja a piacokat.