A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének dolgozói nyolc pontban foglalták össze követelésüket, és felkérték a vezetőiket, hogy sztrájkbizottság nevében kezdjenek tárgyalni a céggel.
Az érdekképviselet szerint a probléma nem új, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) is megállapította a gépkocsivezetőkkel szemben tanúsított jogellenes magatartást és több millió forintra büntette a vállalatot.
A KDFSZ szerint a munkáltató nem tudta, vagy nem akarta a jogsértéseket felszámolni, az egyeztető tárgyalások csak az időhúzásra voltak jók, tárgyalások ezért megrekedtek.
A sztrájkbizottság most azt kéri, hogy valamennyi alkalmazásban álló gépkocsivezető alapbérét egységesen emeljék, és a sofőröket rotációs rendszerben, több műszakos munkarendben foglalkoztassák.
Kérik a munkába járás költségtérítését a vonatkozó kormányrendelet előírásainak megfelelően, havi 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt, az iskolaköteles gyermekek után 30 ezer forint iskolakezdési támogatást, illetve azt, hogy a munkáltató haladéktalanul fizesse meg az utasításai betartásából eredő, a gépkocsivezetőket ért vagyoni és nem vagyoni károk összegét, például a helyszíni bírságokat.
Szeretnék elérni, hogy a gépkocsivezetők készpénzben is megkaphassák a fizetésüket, átutalás esetén a bankszámla fenntartásával és a fizetés készpénzben történő felvételével kapcsolatos költségeket a munkáltató térítse meg.
A közlemény szerint a követelések között az is szerepel, hogy a Tesco biztosítsa gépkocsivezetőknek az egyes telephelyek mosdó- és illemhelyiségeinek használatát, továbbá szüntesse meg az egyik áruházában bevezetett testi motozást.