A Mol 1,2 százalékkal, a Richter 0,2 százalékkal emelkedik a kereskedés feléhez közeledve. A Magyar Telekom kisebb csökkenésben van, és az OTP is még a negatív tartományban időzik.
A kispapírok közül a CIG Pannónia szerepel igen jól, ugyanis árfolyama már több mint öt százalékkal emelkedik, vélhetően a CECE index átsúlyozással kapocslatos hírek miatt. Ráadásul forgalma is már majdnem négyszerese az elmúlt 180 nap átlagának.
Nyugat-Európában a kezdeti mínuszokból feltámadtak az indexek, és felfelé veszi az irányt a vezető börzék többsége, egyedül az olasz parkett áll a piros zónában. Nem tudni, hogy kitart-e a hangulat zárásig, ugyanis tegnap is hasonló volt ez időtájt a helyzet, de zárásra lefordultak a piacok.