Közel 1 százalékot ment a magyar tőzsde
Bár a régiós tőzsdéktől ezúttal is kicsit elmaradt a magyar piac, nap végére közel 1 százalékos emelkedésben zárt, elsősorban az Egis és az OTP-nek köszönhetően, legjobban a lengyel piac teljesített, főleg a PZU biztosító szárnyalása miatt.
A nagyobb hazai papírok közül az Egis és az OTP teljesített a legjobban, a bankpapírt a kereskedés utolsó órájában tépték meg, addig tegnapi záró értéke közelében ingadozott. Összességében a Richteren kívül egyik magyar blue chip sem nyújtott csalódást.
Gerhardt Ferenc lesz az MNB új alelnöke az Origo.hu értesülései szerint. Gerhardt jelenleg a monetáris tanács külső tagjaként töltött be tisztséget a jegybankban. Az új alelnök azután vált szükségessé, hogy Király Júlia, jelenlegi alelnök hétfőn benyújtotta lemondását.
Valamelyest gyengült a forint az új alelnökkel kapcsolatos információ hatására, a jegyzések a 297-es szint fölé emelkedtek. A forint egyébként viszonylag stabilan szerepelt ma, kisebb mozgásokat csak a márciusi inflációs adatok tudtak okozni.
Az EURHUF árfolyama
Megizmosodtak az európai tőzsdék
Magukra találtak a nyugat-európai piacok a reggeli mérsékeltebb pluszok után. A DAX nap végére közel 70 pontot emelkedett, mely 1 százalékos növekedésnek felel meg, de a francia CAC40 még ezt is meg tudta haladni.
5,7 milliárd eurónyi állampapírt adott ma el Olaszország, a hároméves kötvények esetében 2,29 százalék lett az átlaghozam, ami márciusi 2,49 százalékhoz képest komoly javulást jelent. A tizenötéves papíroknál is kedvezően alakultak az eladáso ,4,68 százalék lett a hozam az előző 4,9 százalék után.
Banki finanszírozás mellett részvényenként 12,75 euróért megveszi a JAB a D.E Master Blenderst. A Pickwick teák gyártója 3,5 százalékos ugrással reagált a hírre. Már korábban is ismert volt, hogy a vállalatot megvásárolnák.
Erősödnek az amerikai piacok is
Míg a kereskedés előtti órákban a negatív tartományban, valamint tegnapi záróértékük közelében mozogtak az amerikai piacok, addig pár óra leforgása alatt bőven eltávolodtak onnan és 0,4 százalékos emelkedést értek el.
Az 500 legnagyobb vállalatok tömörítő S&P 500 szektorai közül a csak a technológiai nevezhető fekete báránynak, a cégek itt átlagosan 0,6 százalékkal esnek vissza, főleg a BlackBerry, Microsoft, vagy akár a Google gyengélkedése miatt. Jól szerepelnek viszont a távközlési és a ciklikus fogyasztási javakat gyártó cégek, 1 százalékos átlagos emelkedést produkál a két szektor.
42 ezer fővel csökkent, és 388 ezerről 346 ezerre zuhant a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma, ami nagyobb visszaesést jelent, mint amire az elemzők számítottak. A múlt heti gyenge havi munkaerőpiaci adatok után ez némi vigaszt nyújthat, bár tény, hogy a heti számok nagy kilengéseket szoktat mutatni.
Felfüggeszti olajkutatási tevékenységét az Északi-sarkvidéken Alaszka legnagyobb olajkitermelő vállalata, a ConocoPhillips. A társaság a szabályozási környezet bizonytalansága és a különböző engedélyeztetési eljárások kesze-kuszasága miatt döntött a lépés mellett.
7 inch nagyságú Surface tabletet fejleszt a Microsoft a Wall Street Journal információi szerint. A technológiai óriás várhatóan még az idei év második felében kezdheti meg a készülék tömeggyártását. A Microsoft azonban közel 5 százalékos mínuszban van, mivel a GoldmanSachs eladásra módosította a korábbi semleges ajánlását 27 dolláros célár mellett.
A Microsoft árfolyama (Nasdaq)
Az ExxonMobil és a Rosneft tárgyalásokat folytat egy 15 milliárd dollár értékű cseppfolyós földgázüzem létrehozásáról, továbbá az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítéséről - értesült a Reuters.