Javul a magyar ipar
A Magyar Telekom zuhanása ellenére pluszban mozog a magyar részvényindex, mely 0,2 százalékos erősödésével régiós társai között a középmezőnyben helyezkedik el. A telekomcég részvényeiről ugyanis lekerült az osztalékszelvény, így a papírok 12 százalékos mélyrepülés után történelmi mélyponton kezdték a kereskedést. A BUX emelkedését az okozhatja, hogy az index számításánál nem veszik figyelembe a osztalékvágás utáni zuhanásokat, így a Magyar Telekom 356 forintos árfolyama emelkedésnek felel meg az osztalékvágás utáni 353 forintos árfolyamhoz képest.
A hangulat javulásában halvány szeperet játszhat az is, hogy a magyar ipari termelés "csupán" 0,7 százalékos visszaesést mutatott márciusban éves alapon a várt 0,9 százalék helyett. Havi alapon pedig bővülést lehetett látni, 0,4 százalékos volt az ipari termelés növekedése februárhoz képest.
A többi hazai főbb papír viszont erősödni tud, a MOL 0,1 százalékkal, az OTP 0,2 százalékkal, a Richter 0,5 százalékkal, az Egis pedig 0,9 százalékkaél értékelődött fel.
A kisebb társaságok papírjai közül a PannErgy 0,8 százalékkal drágult, melyben az is szerepet játszhat, hogy hétfőn 6,3 millió eurós beruházási hitelszerződést kötött a vállalat az orosz Sberbank hazai leányával, a Volksbankkal a miskolci projekt finanszírozásával kapcsolatban.
Az E-Star részvények viszont 12 százalékot zuhantak, miután Soós Csaba vezérigazgató lemondott posztjáról.
A forint szintén gyengülni kezdett kora délelőtt, és az euróval szembeni jegyzése a 298-as szint közelébe ugrott fel. A dollár/forint árfolyama pedig 22,7,7-ig, a svájci franké 243 közelébe esett a hazai fizetőeszköz szempontjából.
EURHUF árfolyama
Felfelé indult Európa
Újra kinyitott a londoni tőzsde, ennek köszönhetően a kereskedés is megélénkült az európai piacokon, ahol a főbb részvényindexek felfelé indultak el nyitás után. A mérsékelt vételi kedvet az is segítheti, hogy a japán Nikkei öt éves csúcsra, az amerikai S&P 500 index pedig történelmi magasságokig ugrott.
Az európai tőzsdemutatókat elsősorban a nagyobb bankpapírok erősödése húzza feljebb, miután a társaságok közzétették első negyedéves gyorsjelentéseiket. A Société Généralé és a Commerzbank papírjai a beszámolók után 2,7-3 százalékot ugrottak, mivel a két cég kellemes meglepetést okozott számaival.
A francia bank 364 millió eurós nettó nyeresége meghaladta a 317 millió eurós Bloomberg elemzői konszenzust. A SocGen közel 1 milliárd euró értékben számolt el költségeket, melyek az adósságállományának újraértékelésével kapcsolatos. A bank továbbá 2015-ig legalább 900 millió eurós költségmegtakarítást szándékozik elérni.
A német Commerzbank 94 millió eurós első negyedéves veszteségről számolt be, ami meglepte a piacot, mivel a szakértők ennél nagyobb, 153,7 milliós mínuszra számítottak.
A Rio Tinto papírok 1,6 százalékkal emelkednek, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a bányatársaság 5 milliárd dolláros beruházást hajthat végre Nyugat-Ausztráliában. A berhuázással a bányacég célja, hogy 2015-re 360 millió tonna vasércet tudjon kitermelni a Pilbara nevű bányája. Bár a vasérc piacán komoly többlet mutatkozik, egyelőre a Rio Tinto egyik legjövedelmezőbb üzletágáról van szó, mely a vállalat működési nyereségének közel 85 százalékát teszi ki.
Ma fontosabb makroadat nem fog napvilágot látni, a portugál kötvényaukcióra viszont érdemes lesz figyelni, mivel 2011 óta először tart 10 éves kötvényaukciót a déli ország.