Bekezdett az OTP
Felült a nemzetközi gyorsra a BUX is, miután a tegnapi amerikai és a mai ázsiai pozitív befektetői hangulat átragadt végre Európára is. A régióban ezzel a magyar tőzsde fej-fej mellett halad az élen lengyel társával.
Az OTP elég erőteljes plusszal kezdi korrigálni tegnapi lejtmenetét, a reggeli órákban két százalék körüli pluszban van. Egyelőre a Richter és a Mol is felfelé veszi az irányt, ráadásul 1 százalék körül drágul, de a Magyar Telekom is jól kezdett. Az Egis viszont egyelőre nem mozdul tegnapi záróáráról.
Az OTP árfolyama
Nem változik októbertől a BUX index összetétele, az ármozgások miatt azonban némi átsúlyozásra még sor kerülhet. A Synergon azonban már veszélyben érezheti magát, legközelebb teljesítenie kell majd a bennmaradáshoz szükséges minimális kritériumszámot.
Októbertől újabb gyógyszerek ára csökken a jelenlegi is tartó vaklicit során - írja a Népszabadság. A kétkörös verseny első szakaszában annyi vált biztossá, hogy 458 receptköteles készítmény ára fog változni. A második kör ma zárul majd, ahol még a gyógyszergyártók módosíthatják korábbi ajánlatukat, ha kiesnek a támogatásból, akkor ezek ára jócskán megugorhat, ami akár a kereslet visszaesését eredményezheti.
A devizahitelesek helyzetének azonnali rendezése elképzelhetetlen a kormány érdemi közreműködése nélkül a Bankszövetség szerint, ugyanakkor a kormány részéről múlt héten közölték, hogy november 1-ig kapnak határidőt a lépések véghezviteléig, írja az MTI.
Az MNB már dolgozik a júniusban indított és augusztus végén zárult növekedési hitelprogram folytatásán - értesült a Magyar Nemzet. A cél részben a bankok közötti verseny megindulása lenne.
A forint nem tud érdemben elmozdulni a 300-as szinttől, továbbra is annak közelében ingadozik a az euróval szemben, bár ma reggel éppen gyengüléssel indított. Tegnap is hasonló szinteken mozgott az árfolyam, igaz rövid időre 300 alá is benézett a forint, de volt 301 felett is.
EUR/HUF árfolyam
Átvették a jó hangulatot Európában is
Ma már Nyugat-Európában is általános a jó hangulat a tegnapi amerikai és a mai ázsiai pluszok után, pedig tegnap még inkább a negatív tartományban tartózkodtak az indexek az olasz és a német parkettek kivételével. Az élen a német börze áll, de az összes főbb tőzsde felfelé veszi az irányt.
Négy társasággal tárgyal komolyabban a Deutsche Telekom a Scout24 honlapüzemeltető leányvállalatának értékesítésével kapcsolatban. Az ügyhöz közeli források szerint az Apax Parnters, a PTG Capital, a Hellman & Friedman, valamint a Silver Lake Management lehet a 30 százalékos részesedés tulajdonosa. Az ügylet elérheti az 1,6-2 milliárd eurót is.
Hatalmas felfordulást okozna az európai telekomszektorban, amennyiben a német hatóságok rábólintanának a KPN német egységének, az E-Plusnak a Telefónica általi felvásárlása, véli az Orange vezetője. Stephan Richard szerint ez ugyanis komoly konszolidációs hullámot indítana el Európában, ami számukra sem lenne kedvezőtlen, mivel több országban is akvizíciókat tervezett a társaság.