Napon belül nem volt jó formában az USA
A pozitív tartományban zárta a napot hétfőn a Dow és az S&P 500 is, miután kiderült, hogy Larry Summers nem indul a Fed elnöki posztjáért folytatott versenyben, továbbá a szíriai katonai beavatkozás esélye is erősen visszaesett, ez a két tétel hajtotta igazán a piacokat. Igaz, a zárás felé közeledve a megszerzett pluszok egy része elolvadt, sőt a Nasdaq emiatt mínuszba csúszott vissza, ami annak köszönhető, hogy a befektetők már a Fed ma kezdődő kétnapos ülésének döntéseire várnak. Az elemzők szerint a Fed 10 milliárd dollárral csökkenheti a 85 milliárd dolláros havi eszközvásárlási program mértékét.
Drasztikusan megugrott annak az esélye, hogy Barack Obama Janet Yellent jelöli majd a Fed új elnökének, miután kiderült, hogy a szintén esélyesnek tartott Larry Summers nem indul a posztért. A Nomura szerint kétharmad a valószínűsége, hogy Yellen váltja majd Ben Bernanke-t, aki egyébként sokkal inkább számít stimuluspártinak, mint Summers. A befektetők úgy vélik, a kötvényvásárlások csökkentése lassabb lehet Yellen esetében.
Valamennyi szektor a pozitív tartományban zárt tegnap, egyedül a technológiai cégek nem voltak erősek 0,3 százalékos csökkenésükkel. Legjobban az ipari és pénzügyi cégek szerepeltek.
A tegnap délutáni amerikai makrogazdasági adatok sem lettek túl erősek, az ipari termelés havi szinten csak 0,4 százalékot bővült a várt 0,5 százalék helyett, míg a New York körzeti feldolgozóipari index 6,29 pont lett a várt 9,1 ponttal szemben.
10 millió darab részvény kibocsátását tervezi Pandora Media, amivel általános vállalati célokra szeretne forrásokat szerezni. A kibocsátás után 186,2 millió részvénye lenne forgalomban a cégnek, ami több mint 5,5 százalékos hígulást jelent. A Pandora részvényei 4,5 százalékot estek a hírre.
Legalább 750 millió dolláros büntetést fog fizetni a JP Morgan a tavalyi rekordnagyságú kereskedési veszteség miatt, amit a cég londoni egysége okozott. Elvileg a jogi ügyekre félre rakott pénz bőven fedezni tudja ezt a kiadást.
Ázsiában is folytatódik a gyengélkedés
Nincsenek ma túl jó formában az ázsiai piacok, szinte valamennyi index csökkenéssel reagált a tegnap napközben látott amerikai fejleményekre. A piacok feltehetően már készülnek az esetleges QE program mérséklésére, a Nikkei 0,4 százalékos mínuszban jár, míg a Shanghai Composite már 1,5 százalékot esett.
A jövő áprilisi forgalmi adóemelés miatt szükség lehet stimulusra Japánban - mondta az ország pénzügyminisztere a Wall Street Journal szerint. Az élénkítés révén pedig növekedő pályára állhat a gazdaság.