A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Jól kezdte a napot a magyar tőzsde, a főbb részvények kivétel nélkül emelkedést mutatnak.
Vágólapra másolva!
  • Az OTP már 3 700 forintnál jár a tegnapi fordulata után, és 0,8 százalékos pluszt könyvelhet el, míg a Richter szintén formába lendült, és 1,2 százalékos pluszban jár.
  • A másik két blue-chip, a Magyar Telekom és a Mol szintén korrigál valamelyest az elmúlt napok gyenge teljesítménye után, a telekompapír 320 forintig jutott el 1,9 százalékos emelkedésével, míg a Mol 12 670 forinton áll, köszönhetően a 0,9 százalékos plusznak.
  • A kisebb papírok közül a PannErgy és az FHB még keresi a góllövőcipőt, (3 és 2,4 százalékos mínusz), de a BUX index így is 0,9 százalékos emelkedésre képes a mai napsütéses csütörtök reggelen.
  • A forint szintén tudott erősödni, 313,2-ig jutott az euróval, és 224,4-ig a dollárral szemben.
  • Ezt persze a nemzetközi hangulat is támogatja, a főbb nyugat-európai indexek 0,1-0,3 százalékos pluszokat mutatnak a tegnapi rossz szereplés után.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!