A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Eddig jól sült el a Google trükkje

Vágólapra másolva!
Mind az A, mind pedig a C sorozatú Google részvények jól kezdték a kereskedést, szép kis pluszokat hoztak össze az első órában.
Vágólapra másolva!
  • A szavazati joggal rendelkező A sorozatú (GOOGL) részvények 582,41 dollárnál, 2,5 százalékos pluszban mozognak.
  • A szavazati joggal nem rendelkező C sorozatú (GOOG) részvények pedig 581,08 dollárnál járnak, szintén 2,5 százalékos pluszban.
  • A szavazati joggal bíró papírokat tehát valamelyest értékesebbnek tartja a piac.
  • Ezzel együtt a részvényfelaprózással egyenértékű ügyletet látszólag jól fogadták a befektetők. Erről bővebben itt olvashat.
  • A két részvény árfolyama a tegnapi záróárfolyamhoz képest így végül alapvetően a felére esett vissza.
  • A pluszban ezzel együtt annak is szerepe lehet, hogy a Topeka Capital elemzője 675 dolláros célár mellett továbbra is vételre ajánlja a részvényeket.
Forrás: Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!