A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Elkapkodták a magyar részvényeket

Vágólapra másolva!
Nagyon megvették délután a magyar piacot, minden fontosan papír erősödéssel tudott zárni.
Vágólapra másolva!
  • A nyertes végül a Richter lett, 4 105 forinton zárt, 3,1 százalékos emelkedésével, de a Magyar Telekom is 3 százalékot tudott erősödni, és 307 forinton zárt.
  • A Mol és az OTP szintén nagyobb pluszokat hozott össze, előbbi 12 895 forinton zárt 2,5 százalékos emelkedéssel, míg a bankpapír 4 349 forintig jutott, 1,1 százalékos menetelése után.
  • A kisebb papírok közül az FHB, Appeninn, CIG Pannónia szintén erős volt ma, de a Rába is 1,4 százalékot tudott emelkedni.
  • A forint ugyanakkor nem tudott profitálni a BÉT-en uralkodó parádés hangulatból, továbbra is 307-307,5 közelében ingadozik az euróval szemben.
  • A nemzetközi piacokon ugyanakkor nincs kitörő optimizmus, az ADP foglalkoztatottsági adat éppen csak hozta a várakozásokat, míg a gyáripari megrendelésekre vonatkozó februári adat csekély pozitív meglepetést okozott. A befektetők feltehetően a holnapi EKB ülésre várnak, ahol további monetáris politikai lazítást várnak a befektetők.
  • A fontosabb indexek 0,1-0,2 százalékos pluszban állnak, egyedül a periféria országok tőzsdéi szenvednek mínuszokban.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!