A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Jól indított Budapest

Vágólapra másolva!
Jól kezdett a magyar tőzsde, veszik a részvényeket, mint a cukrot.
Vágólapra másolva!
  • Főleg a Richtert. A gyógyszergyártó már 0,8 százalékos pluszban, 4 000 forint felett jár. Vélhetően annak is szerepe lehet a jó teljesítményben, hogy a közgyűlési előterjesztésben foglaltak szerint 57 forintos osztalékfizetési javaslatot tesz majd a menedzsment.
  • A Magyar Telekom és a Mol szintén pluszokkal startolt, 0,2-0,3 százalékos emelkedéseket mutatnak.
  • Az OTP ugyanakkor valamelyest gyengélkedik, 0,4 százalékos visszaesést mutat a bankpapír.
  • A forint minimális gyengülést mutat délelőtt, 307,6 közelében ingadoznak a jegyzések.
  • Európában szintén pluszokat mutatnak a tőzsdék, valamennyi index erősödésben található, így folytatódik a több napja tartó piaci menetelés.
  • Ma ugyanakkor fontosabb makroadatok érkeznek Amerikából. 14:15-kor az ADP foglalkoztatottság, 16:00-kor pedig gyáripari megrendelésekre vonatkozó adat okozhat meglepetéseket.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!