Ma sem kezdődött jól a nap a pénzintézeteknek, az első hír máris egy újabb elutasításról szólt. Ezúttal a Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt. vesztes pénzintézet. Röviddel az első ítélet után a Summit Pénzügyi Zrt. és a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. perének is vége lett, vesztettek első fokon. Míg délután az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. jutott hasonló sorsra.
A bíróság egyben 1 millió 905 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Santander pénzintézetet. A bíró az indoklásban rámutatott: a pénzügyi intézmény által alkalmazott legtöbb szerződéses feltétel nem felelt meg szimmetria elvének. Nem elég ugyanis, ha a fogyasztó számára pozitív körülmény változás esetén a szerződéses rendelkezés nem zárja ki az egyoldalú módosítást, ezt kifejezett kötelezettségként kell rögzíteni a szerződésben - mondta. Az átláthatóságnak sem felelet meg a hitelintézet mindegyik kikötése, az objektivitás, tételes meghatározás és a felmondhatóság elvének azonban majdnem teljes mértékben - tette hozzá.
A bíró szóbeli indoklása szerint az HB Kereskedelmi Bank Zrt. egyoldalú szerződésmódosítást - kamat-, díj-, illetve költségemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételeinek tisztességessége és érvényessége nem volt megállapítható. Elutasította a bíróság a felperes részleges érvénytelenség megállapítására vonatkozó kérelmét is. Az FHB a kérelmet egyben az Allianz Bank jogutódjaként nyújtotta be.
A bank jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságíróknak azt mondta, részletesen tanulmányozni kívánják a nagy terjedelmű ítéletet és azt követően döntenek arról, hogy fellebbeznek-e.