Milánó után New Yorkba teszi át székhelyét a Fiat, legalábbis ami a tőzsdei kereskedést illeti. Az újonnan létrejövő Fiat Chrysler Automobiles részvényei ugyanis ma debütálnak a tengerentúli parketten.
Nem kell sokat várniuk a világ hatodik számú autógyártójának újabb tőzsdei bevezetésére, ugyanis az olasz Fiat autógyártó a Chrysler bekebelezése után Fiat Chrysler Autombiles néven folytatja tovább a New York-i parketten.
Az autógyártó egy 800 millió dolláros IPO keretében ma lép tőzsdére az NYSE-n. Egyébként nem teljesen ismeretlen a cég számára a tőzsdei jelenlét, ugyanis a korábban csak Fiat névre hallgató társaság már jelen volt az olasz börzén. Ráadásul továbbra is jelen lesz a milánói tőzsdén, csak ugyebár más néven.
Az olasz parketten ráadásul még pénteken is kereskedtek a Fiat részvényével, ekkor 6,94 eurós árfolyamon fejezte be a kereskedést, ami dollárra átszámítva 8,76 dollárt jelent. Azaz feltehetően ma is valahol itt nyithat, igaz az újabb befektetői körnek köszönhetően, akár nagyobb árfolyammozgásra is érdemes felkészülni.
Az összeolvadáshoz rendkívül nagy reményeket fűz a Fiat, és azáltal megpróbálnak a hatodik helyre felkapaszkodni a globális értékesítéseket tekintve a nagy autógyártókkal folytatott versenyben. A cég 2018-ra évente 7 millió darab autót szeretne értékesíteni, ami meglehetősen ambiciózus célnak számít a tavalyi 4,3 milliós eladások után.
Forrás: Investor.hu
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!