A várttól kicsit elmaradt az amerikai gazdaság tavalyi utolsó negyedévben produkált növekedése, ugyanis a harmadik, végső olvasat szerint 2,6 százalékkal emelkedett éves alapon a GDP. A hírekre a dollár minimális erősödéssel reagált, amit azonban hamar le is adott.
Végül 2,6 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben a várt 2,7 százalékkal szemben. A korábbi második olvasat még 2,4 százalékos GDP-növekedést mutatott, vagyis ehhez képest még jobban is alakult a végső adat.
A hírekre a dollár halvány erősödést produkált (1,3750-ig ereszkedett le az EURUSD 1,3760-ról), de néhány perc leforgása alatt már gyakorlatilag ugyanoda tért vissza.
Egyébként a GDP-adattal egyidőben kijött a heti friss munkanélküliségi segélykérelmekért folyamodók száma is. Ezek szerint múlt héten 10 ezer fővel 311 ezerre esett a segélyért sorban állók száma az USA-ban.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!