A világ olajkitermelése egyre jobban meghaladja a világpiaci keresletet, ami az amerikai készletek olyan szintű felhalmozódásához vezetett, hogy akár hónapokon belül elfogyhatnak a tárhelyek. A tárolókapacitás csökkenése pedig ismét nyomást helyezhet az olajárra, amely így akár újabb gyengülést is hozhat.
Egyre csak dagadnak a világ olajkészletei, miután az olaj iránti kereslet nem tud lépést tartani a kínálattal. 2014-ben mind a négy negyedév során meghaladta a kínálat a keresletet, ami mostanra oda vezetett, hogy az Egyesült Államokban csaknem megteltek a tárolók.
Az Amerikai Ásványolaj Intézet (API) legfrissebb adatai szerint az amerikai olajkészletek már 437 millió hordóra rúgnak. Egyes elemzők szerint ezzel már az elérhető tárolókapacitás 80 százaléka ki van használva. A felhalmozást egyébként magyarázhatja az is, hogy az olaj határidős árfolyama magasabb, mint a pillanatnyi árfolyam, így az olajkereskedőknek jobban megéri elraktározni, és később eladni.
Ivan Szapakowski, a Citigroup elemzője szerint hónapokon belül teljesen kimerülhetnek az elérhető tárhelyek. Ebben az esetben alternatív megoldást jelenthetnek a tankerhajók, ám ez jóval drágább megoldás, és például környezetvédelmi aggályok is felmerülhetnek.
Francisco Blanch, a Bank of America-Merrill Lynch elemzője szerint következő hetekben igen gyorsan gyarapodhatnak a készletek, hiszen a napi globális kínálat 1,4 millió hordóval haladja meg a napi keresletet. Ez a kínálat többlet ismét nyomást helyezhet az olajra, amely az elmúlt hetek felpattanása után ismét gyengülésbe kezdhetne. Blanch a WTI és a Brent árát is 30 dollár közelébe várja, míg Szapakowksi szerint egészen 20 dollárig visszaeshet mindkét nyersolaj árfolyama.
WTI napi grafikon Forrás: Amibroker, Investor.hu
Az alacsony olajárak sokaknak okoz komoly fejtörést. Az OPEC országok rendkívüli ülést terveznek, amennyiben az olaj ára tovább esik. Az OPEC országok ugyan tavaly már megvitatták a kitermelés csökkentésének lehetőségét, amellyel mesterségesen növelhették volna az olaj árát, ekkor azonban még elvetették az ötletet a piaci részesedés elvesztésétől félve. Látva azonban a világpiaci trendeket, elképzelhető, hogy hamarosan erre is sor kerül.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!