Vágólapra másolva!
Szép osztalékokat fizet majd a Nyomda és a Mol is a tavalyi év után. A dollár erősödése közben némileg alábbhagyott, így fellélegezhetnek az amerikai részvények is. Kérdéses persze, hogy meddig tart ez az állapot, és hogy mi hangzik majd el a Fed kétnapos ülésén.
Vágólapra másolva!
  • 50 milliárd forintos osztalékot fizetne a tavalyi üzleti év után a Mol, derült ki a cég tegnapi közleményéből. A közgyűlésnek beterjesztett javaslat így számításunk szerint 491,8 forintos részvényenkénti osztalékot jelentene, ami a tegnapi záróárhoz képest 4,1 százalékos osztalékhozamot jelentene. Ez némileg pozitív meglepetésnek számít, mivel a Bloomberg elemzői konszenzusában 468 forintos osztalékvárakozás volt. A Mol éves rendes közgyűlését egy hónap múlva, április 16-án tartja.
  • Hivatalosan is beterjesztette az ANY Biztonsági Nyomda a 2014-es év után fizetendő osztalékáról szóló javaslatát a közgyűlésnek. Ennek értelmében 1,05 milliárd forintnyi összeget fizetnek ki, ami részvényenként 71 forintot jelent. Az elmúlt évekhez hasonlóan a társaság saját részvényeire eső osztalékot is szétosztják a tulajdonosok között, így összességében 73 forint lesz az egy részvényre jutó osztalék. Ez a tegnapi záróárral számolva 7,68 százalékos osztalékhozamot jelent.
  • Főleg a Mol és az ANY Biztonsági Nyomda teljesítménye lehet így ma érdekes a tőzsdén, de a Magyar Telekomra is érdemes lehet figyelni, miután tegnap 2,4 százalékos emelkedésével korrigálta a pénteki megcsúszását, és ismét 390 forinton jár az árfolyam. A BUX egyébként tegnapi relatíve alacsony forgalommal stagnálást mutatott.
  • A reggeli részvénypiaci hangulat vegyesnek számít. Ázsiában inkább pluszok mutatkoznak, a Shanghai Composite 2008 óta nem látott szinteken is járt, de a Nikkei is 1 százalékos pluszt tud felmutatni, köszönhetően az eszközvásárlási program megerősítésének. Közben Európában a határidős indexek enyhe visszaesést vetítenek előre, bár a DAX tegnap 2,2 százalékot menetelt, így némi természetes korrekció indokolt lehet.
  • 7 százalékkal nőtt az autóértékesítések száma Európában Februárban éves alapon,derült ki az ACEA adataiból. Ez a januári 6,2 százalékot is meghaladja, az elemzők pedig főleg a javuló makrogazdasági mutatókkal, a csökkenő energiaárakkal, valamint az erősödő fogyasztói bizalommal magyarázzák a folyamatot.
  • Jó formában voltak tegnap az amerikai piacok, 1,3-1,4 százalékos emelkedésekkel sikerült zárni, így az előző hét után a mostani hét jól kezdődött. A szektorok közül most is az egészségügyi papírok voltak a legjobbak, átlagosan 2,2 százalékot tudtak erősödni, míg a nyersanyagkapcsolt vállalatok némileg alulteljesítők voltak.
  • A dollár átmeneti gyengélkedése is segíthetett, az euróval szemben 1,058-ig jutottak a jegyzések, holott korábban még 1,046 közelében is járt a devizaárfolyam. Ezzel párhuzamosan a dollárindex 99,5 pontig tért vissza a 100 pont közeléből. Ma kezdődik a Fed kétnapos ülése, holnap pedig kamatdöntő ülés is lesz, így a befektetők vélhetően erre figyelnek majd a következő napokban.
  • Az olaj ezzel együtt továbbra is nyomás alatt van, tegnap délutánra pedig a WTI már 43 dollár közelébe süllyedt. Jelenleg 43,8-nál jár a WTI, míg a Brent 54 dollárnál mozog. Az elmúlt napokban ezzel együtt megnőtt a volatilitás, a héten érkező makroadatok pedig csak fokozhatják ezt.
  • Fellebbez az amerikai kormány a BP (London: BP) Mexikói-öbölben történt 2010-es olajkatasztrófájára kiróható potenciális bírsága ellen. Azt nehezményezik ugyanis, hogy a bíróság 4 milliárd dollárral alacsonyabb potenciális büntetéssel számolt, mint kellett volna. A maximális büntetés ugyanis 17,6 milliárd dollár lehetett volna, ennek ellenére a bíró csak 13,7 milliárd dolláros potenciális büntetést vett számításba. A BP-nek eddig több mint 42 milliárd dolláros költséget jelentett a katasztrófa. Közben a társaság 12 milliárd dolláros beruházást hajthat végre Egyiptomban, ahol a CNBC szerint 3 milliárd hordónyi kőolaj-egyenértékesnek megfelelő kitermelés érhető majd el.
  • Az American Airlines (Nasdaq: AAL) váltja az Allergant (NYSE: AGN) az S&P 500 indexben, jelentette be hétfőn az S&P Dow Jones Indicies egy közleményben. A cserére a pénteki kereskedés befejezése után kerül sor. A hír hatására több mint 4 százalékot emelkedett a légitársaság részvényárfolyama tegnap piaczárás után.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!