A megbeszélésen Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Donald Tusk, az EU-országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő testületnek, az Európai Tanácsnak az elnöke, Jean-Claude Juncker, az unió javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke, Jeroen Dijsselbloem, a közös fizetőeszközt használó országok pénzügyminisztereiből álló eurócsoport elnöke, valamint Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke igyekszik dűlőre jutni Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel.
A Ciprasz vezette, Sziriza nevű, radikális baloldali párt azzal az ígérettel nyerte meg az év elején a görögországi parlamenti választásokat, hogy megszabadítja az országot a nemzetközi hitelezők által rákényszerített, súlyos társadalmi következményekkel járó megszorító intézkedésektől. Athén és a hitelezők egyetértésének hiányában azonban Görögország az államcsőd közvetlen peremére sodródott, és széles körben osztott nézet szerint jelentős a veszélye annak, hogy a görögök kénytelenek lesznek távozni az euróövezetből.
A hitelezők - alapvetően az EU és a Nemzetközi Valutaalap - csak akkor hajlandóak további pénzügyi támogatást nyújtani, ha a görög kormány kötelezettséget vállal a szükséges reformok véghezvitelére.