Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 Ma Este című műsorában elmondta: a kormány az elmúlt napokban aktívan dolgozott a Quaestor-ügy megoldásán, a Buda-Cash esetében pedig szinte már mindenkit kártalanítottak.
"A Quaestor egy speciális eset, és nem mindegy, hogy az emberek mennyi idő alatt jutnak a pénzükhöz" - mondta a politikus hozzátéve, hogy külön törvényjavaslatot terjesztenek be annak érdekében, hogy egy külön erre a célra felállított alap mihamarabb megkezdhesse a kártalanítást.
A Fidesz frakcióvezetője részletezte is a folyamattal kapcsolatos elképzeléseit. A kormány azt szeretné, ha "mindenki beadná a kötvényeit az alapba, és a befizetések is oda érkeznének".
A BEVA is ide fizeti majd a pénzt, és
ezt az alapot ki kell egészítenie a befektetési szektornak
is úgy, hogy minden károsultnak ki lehessen fizetni a bent maradt befektetéseit. Ezt a befektetési szolgáltatók csak meghitelezik, mert a felszámolás során beérkező pénzt ők kapják majd. Az MNB pedig - az elképzelések szerint - akár kölcsönnel is segítheti a folyamatot.
Kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy a törvény kihirdetését követően 90 napon belül, legkésőbb július végéig kaphatják meg pénzüket a befektetők, leszámítva azt a 73 tulajdonost, akik 30 milliónál is nagyobb összeget veszítettek el. Ők szükségképpen buknak a megjelölt összeghatárral. Rajtuk tehát a törvényjavaslat csak részben segít.
A képviselő elmondta: nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy az emberek tudták, mekkora kockázatot vállalnak. "Itt nem befektetési kockázat történt, hanem fogták és ellopták a pénzüket. Olyan alaposan verték át őket, hogy a valódi kockázatokat nem is mérhették fel" - tette hozzá.
Az V. kerület volt polgármestere egyébként furcsának tartaná, ha a BEVA igazgatósága halogatná a döntést a kártalanítást illetően. Rogán Antal szerint
a jövőben a BEVA minden esetben 30 millió forintos összegig kell, hogy kártalanítsa
majd a károsultakat. „Ebben nincsen visszamenőleges hatály” – fűzte hozzá a politikus.
Rogán Antal közölte: még péntek este beadják a törvényjavaslatot, és a házszabálytól való eltéréssel már
a jövő héten el is fogadhatják
azt. Kérdésre, hogy mi lesz a fedezete a kártalanítási programnak a politikus úgy válaszolt: már dolgoznak az összeg "szétosztásán", vagyis azon, hogy melyik befektetési szolgáltató mennyit utaljon majd az alap számára.