Véletlenül cannabiszt ültettek a virágágyásba

Vágólapra másolva!
Egy kisebb cannabisültetvény tűnt fel egy virágágyásban, a kazah fővárosban. Valószínűleg a városi kertészet hibázott, bár volt, aki aranyosnak találta a növényeket.
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot indított a kazah főváros, Asztana önkormányzata, hogy megtudják, ki a felelős azért, hogy a főváros egyik virágágyását cannabisszal (a marihuána alapanyagával) ültették tele. Egyelőre nem tudni, hogy egy gerillakertész akciójáról volt szó, vagy a városi kertészeti cég bakizott, bár az utóbbira enged következtetni az a tény, hogy Kazahsztánban vadon is rengeteg indiai kender nő.

Furcsa illatok

Az Auezov utca lakói pár napja figyeltek fel arra, hogy különös illat terjeng a környéken. Addigra a cannabistövek teljesen kifejlődtek. Jellegzetes leveleit többen is felismerték, és értesítették a rendőrséget. Az ültetvényt ennek ellenére még nem távolították el, a rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy valóban a kender kábító hatású anyagot (THC-t) tartalmazó változatáról van-e szó. Amennyiben igen, úgy megsemmisítik a növényeket.

Ekkora ültetvény került a virágágyásba Forrás: CEN/Europics

Pedig a helyiek között volt, akinek így is tetszett az ágyás. „Épp sétáltam az utcán, amikor láttam ezeket az aranyos növényeket a kereszteződésben. Milyen szép virágágyás, gondoltam” – nyilatkozta az egyik helyi lakos a Metro.co.uk brit hírportálnak. Később azzal viccelődött, „mi van, ha ez a rendőrség ötlete volt? Lehet, hogy így akarják elkapni az összes drogost”.

Nem győzik irtani

Kazahsztán éghajlata egyébként tökéletesen megfelel a cannabis termesztésére. Bár a közép-ázsiai országban elvileg tilos a marihuána termesztése és fogyasztása, a hatóság szinte tehetetlen a kábítószer-kereskedőkkel szemben, tekintve, hogy az alapanyag akár a természetből is beszerezhető. A Chu-folyó völgyében – amely kétszer akkora területet fed le, mint Franciaország – hatalmas mezőkben nő vadon a cannabis és a hasis. A völgyből a már a szovjet időszak óta próbálják kiirtani a cannabist, egyelőre sikertelenül.

Legalizálnák

Emiatt egyre többen javasolják a marihuána legalizálását, ami szerintük sikeres exportcikk lehetne. Tavaly a kazah elnök lánya, Dariga Nazarbajeva parlamenti képviselő azt javasolta, az állam adja át gyógyszergyártó cégeknek azokat a területeket, ahol vadon nő a cannabis. Az itt termesztett kendert gyógyászati marihuánaként exportálhatnák.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!