Ma nem szerették a magyar részvényeket

kudarc hangulat veszteség kár befektetés tőzsde rossz ború
Vágólapra másolva!
Amíg napközben általában véve jó hangulat uralkodott az európai börzéken, addigra délutánra éles fordulat bontakozott ki, főleg a német tőzsdén. A magyar piac egész nap a piros zónában tartózkodott. Az OTP kivételével minden blue chip részvény jelentősebb mínuszban fejezte be a mai napot. A tengerentúli vezető indexek a kezdeti pluszok után folyamatos lemorzsolódást mutatnak. 
Vágólapra másolva!

Gyengélkedőre küldték a DAX-ot (17:45)

Fokozódó eladói nyomás alakult ki délutánra a német tőzsdén, mely a célegyenesbe fordulva egyre intenzívebb lett. A DAX-index 1,1 százalékos eséssel 11 347 ponton fejezte be a szerdai kereskedést, melyben szerepet játszhatott a tovább erősödő euró is, ami kevésbé kedvez a német multinacionális cégeknek. A Commerzbank részvényei tudtak csak igazán kiemelkedni a mai mezőnyből, a bankpapírok 1,7 százalékos pluszban búcsúztak el a mai naptól.

DAX-index 30 perces bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Nem ment ma a BUX-nak (17:15)

Egész nap mínuszban tartózkodott a BUX-index, bár kora délutántól kezdve folyamatos emelkedés jellemezte a hazai tőzsdeindexet, de zárásra így is 0,6 százalákos csökkenéssel sikerült befejezni a napot 22 393 ponton 12,6 milliárd forintos forgalom mellett. A blue chip részvények közül csak az OTP vitézkedett ma, a bankpapír 1,8 százalékos nyereségben 6 010 forinton búcsúzott a naptól. A ma gyorsjelentő Magyar Telekom 0,9 százalékos veszteségben fejezte be a napot. Nem szerették ma a MOL-t és a Richtert a befektetők, hisz az olajpapírok 2,5, a gyógyszercég részvényei 1,6 százalékkal lejjebb intettek búcsút a szerdai kereskedésnek.

BUX-index 15 perces bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com, Investor.hu

Emelkedésben az amerikai piacok (16:32)

A kereskedés első órája után pozitív tartományban mozognak a tengerentúli piacok, az S&P 500 index 0,4, a Nasdaq pedig 0,6 százalékos emelkedésben van. A hangulatra nem igen hatott, hogy a várt 0,2 százalék helyett stagnált a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban áprilisban, ami jól magyarázhatja a múltkori gyengébb GDP-adatot is. Az adat hatására jókorát gyengült a dollár is, az EURUSD jegyzések az 1,1230-ról egészen az 1,1340-es szintekig ugrottak. A mozgás mögött az a várakozás állhat, hogy az egyre gyengébb amerikai makroadatok miatt tovább tolódhat a FED első kamatemelésének időpontja.

EURUSD órás bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Lefordult a német tőzsde is (16:30)

A német börze a közzétett amerikai makroadatok után lefelé fordult, eltörölve a délelőtt összeszedett pluszokat, így a zárás előtt egy órával már 0,7 százalékos mínuszban áll 11 390 ponton. A mozgás hátterében az erősödő euró is állhat (az esetlegesen kitolódó FED kamatemelés miatt), mely nem tesz jót az európai vállalatok árbevételének. A legrosszabban teljesítő papírok a Deutsche Post és Deutsche Telekom, előbb 3, utóbbi 3,5 százalékos zuhanásban van. A Commerzbank még mindig jól állja a sarat a maga 2,3 százalékos nyereségével.

DAX-index órás bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Gyengén muzsikál a hazai parkett (13:25)

A BUX-index 1 százalékos gyengüléssel várja az ebéd utáni kereskedést 7 milliárdot közelítő forgalom mellett. Nem festenek jól a hazai nagypapírok sem, a Magyar Telekom már 2 százalékos mínuszban is volt 410 forintos árfolyam mellett.

Magyar Telekom napos árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

A telekomcég első negyedéves gyorsjelentése a várakozásnál magasabb árbevételt és EBITDA-t, viszont alacsonyabb üzemi eredményt és nettó profitot tükrözött. Emellett a cég bejelentette, hogy július 31-i hatállyal felhagy a lakossági szegmensben a gázszolgáltatással, ez pedig hatással lehet a bevételekre is. A vállalati szegmensben is akad néhány probléma, hisz az erős verseny miatt csökkentek a mobil és vezetékes telefonáláshoz kapcsolódó bevételek. A társaság nettó eladósodottsági rátája a negyedik negyedéves 45,7%-ról 46,2%-ra emelkedett.

A Magyar Telekom kapcsán szintén fontos lehet a ma délután, hisz délután 2 órától sajtótájékoztató keretében mutatják be a 2016. évi költségvetési tervet, melyben kérdéses, hogy változik-e a közműszolgáltatókra vonatkozó különadó.

Ütik a MOL-t!

De ma a MOL-nak és a Richternek sem megy jól, az olajpapír már 2,4 százalékos esett ma (14 930 forint), de a gyógyszerrészvény is 1,3 százalékos gyengülést mutat. Egyedül az OTP tud szembe menni a hangulattal, a bankrészvény újra próbál nekirugaszkodni a 6 000 forintos szintnek. Egyelőre még csak 5 970 forintig jutott, de nem biztos, hogy sikerül megtartani az 1 százalék körüli pluszt.

MOL napos árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Jó a hangulat Európában (13:20)

DAX-index szinte egész nap a zöld tartományban mozog, bár ez jelenleg 0,4 százalékos emelkedésnek felel meg. A francia és a brit piacok viszont közel 1 százalékos nyereséget mutatnak.

A német részvények többsége pluszban tartózkodik, ugyanakkor a ma jelentő Deutsche Telekom hiába tett közzé várakozásokat felülmúló adatokat (többek közt a gyenge eurónak és az amerikai divízió jó számainak is köszönhetően), 0,5 százalékos csökkenésben állnak a részvények. A legjobb teljesítménnyel a Commerzbank papírjai büszkélkedhetnek, hisz a 12,70 eurónál járó jegyzések 2,7 százalékos emelkedést jelentenek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!