Miért fontos a kínlódás a startupoknak

Rengeteg veszteség éri őket az építkezésben, de végül akkor is hasznukra válik a szenvedés, ha az egészből nem lesz semmi.

Forrás: Thinkstock

Pedig puszira dolgozik mindenki

A startuposdiban minden gyorsan történik, egyet kivéve. A meggazdagodást. Olyannyira nem jön a pénz, hogy a legtöbb szereplőnek hosszú hónapokon át a jövedelem reménye nélkül kell építenie a cégét. És remény nélkül alatt itt nulla forintot – eurót, dollárt – értsünk. Nem kell magyaráznunk, mekkora frusztráció ez egy felnőtt embernek, egyaránt sújtja fogyasztói vágyait és az önbecsülését. Mindez különösen fojtogatóvá tud válni, amikor a szereplő biztos fizetést dob el a nagy kalandért. A leggyakoribb forgatókönyv sem éppen motiváló: amikor valaki a hosszú éveken át gyűjtögetett megtakarításait égeti bele egy feneketlen tölcsérbe.

Pedig az a rengeteg idő

Nemigen találunk olyan beszámolót, amelyben ne hangozna el, hogyan dolgoznak napi 14-16 órát a kezdő startupperek, hogyan maradnak bent hajnalig, hogy aztán reggel hétkor folytassák. Azok a vállalkozók, akik nem eresztik el a biztosat a bizonytalanért, nem is számolhatnak másképp: munka után, kora- vagy késő este, szabadnapokon nevelgetik a friss, zsenge startupjukat, mikor máskor tennék. A cégépítés korai fázisában teljesen elfogadott, hogy mindenki csinál mindent, delegálni akkor lehet, amikor három főről hatra, tízre, húszra bővül a cég. A gond csak az, hogy akárhányan dolgoznak is a cégben, sosem lesz kisebb a munka mennyisége. Mivel a startuptermékek többnyire semmilyen formában nem léteztek korábban, hallatlan mennyiségű időbe és energiába telik eleven piaci szereplővé tenni és fenntartani a vállalkozást. Ez a sok óra mindig kevesebb emberre jut majd, mint amekkora a feladat.

Pedig ott a félelem

Vessünk egy pillantást az első pontra ismét: pénz, jövedelem, fizetség még nagyon sokáig nincs. Persze, ha látjuk a végét, van mivel biztatni magunkat. De nem látjuk. Semmi nem garantálja, hogy a kitartó fogcsikorgatásnak egyszer meglesz a jutalma. A startupot úgy dédelgetik a szereplők, mint addigi életművüket, de közben a lelkük nem is olyan mélyén attól tartanak, hogy ezt a súlyos áldozatot egy még csak nem is hősies, de azért fájdalmas bukásért hozzák meg. És bár a koránkeléssel, az éjszakázással, a forráshiánnyal együtt ez már elég ahhoz, hogy sok vállalkozó hátraarcot csináljon, azért ez csak félelem. Nem a valóság.

Hiszen ahogy semmi sem garantálja a sikert, úgy a bukást sem.

De értelmetlen erőfeszítés nem létezik

Hosszú távon ugyanis nem létezik elfecsérelt energia. Az eredménytől függetlenül van értelme ennek az építkezésnek. És létezik nyereség akkor is, ha végül jacht és tőzsde nélkül kell becsukni a boltot.

A startupban az alapítók automatikusan szenior pozícióba lépnek, a hagyományos létramászást átugorva. És ez nem privilégium: ki másnak lenne több oka a később felvett munkatársakat terelgetni a cég kanyargó útjain?

A fájdalom gyorsan elillan

A veszteség is elviselhető. Ha egy startup fél év után feladja, és egyetlen szép, tiszta nulla fejezik ki az erre az időre eső bevételt, a munkában összesen aktívan töltött évek és valamilyen pozitív természetes szám után álló sok-sok nulla távlatában alig van jelentősége. Fél év bevételkiesése egy élet keresményéhez képest mogyoró. A veszteség valódi, de ezt mérsékli az, hogy gyorsan történt. Mire elkeseredne a startupper, már meg is van a következő állása. Vagy startupötlete.

És ott a rengeteg tapasztalat

A startupvilágban mindenki folyton tanul, többet és gyorsabban, mint bármelyik hagyományos állásban. Hiszen mindenki rá van kényszerülve, hogy többet és gyorsabban teljesítsen, mint ahogy azt korábban megszokta. A készségek tehát kénytelenek kifejlődni. Ha a cég földbe áll, a szereplők akkor is többet érnek a munkaerőpiacon, mint korábban vagy enélkül. Ráadásul mire idáig eljutnak, a kapcsolati hálójuk erős, hatásos és irigylésreméltóan kövérré duzzadt. Így hát a tapasztalat, a network és a sok tanulság minden bizonnyal kompenzálja a rövid távú veszteségeket.