Fiktív ügyletekkel csaltak a Buda-Cashnél

Buda-Cash Brókerház
A lavina elindítója
Vágólapra másolva!
A legfelsőbb szinten menedzselték a Buda-Cashnél azokat a fiktív ügyleteket, amikkel a hatalmas veszteségeket leplezték el. A brókerházban 1997 óta halmozódik a veszteség, most úgy tűnik, összesen 95 milliárd hiányzik.
Vágólapra másolva!

Egy fiktív személynek, Karácsony Miklósnak vásárolt a DRB bankok pénzéből körülbelül 62 milliárd forintért kincstárjegyet a Buda-Cash vezérigazgató-helyettese január 30. és február 2. között, tudta meg a Nol.hu. A lap úgy értesült, Karácsony Miklóst a Buda-Cashnél a legfelsőbb szinten menedzselt és végrehajtott fiktív ügyletekhez használták fel. A nyomozás jelenlegi állása szerint a Buda-Cash-ügyben összesen 95 milliárd forint tűnt el, 33 a brókerházból, 62 pedig a DRB bankokból.

1997 óta

A Buda-Casnél már 1997 óta keletkeznek komoly veszteségek, amiket illegálisan próbáltak eltüntetni illetve eltitkolni. Akkor 2 milliárd forintot buktak az ázsiai részvénypiacon, 1998-ban az orosz válság miatt, 1999-ben ázsiai spekulációs üzleteken veszítettek rengeteg pénzt. 2000-re a brókerház 5 milliárdos veszteséget halmozott fel, de erről senki sem tudott.

Csődöt kellett volna jelenteni

A menedzsmentnek ezen a ponton már csődöt kellett volna jelentenie, de inkább úgy döntöttek, terjeszkedni kezdenek, és a növekvő bevételekből tüntetik el a lyukat. A hazárdjáték nem jött be, a veszteségek csak még tovább nőttek, 2004-re a hiány már elérte a 20 milliárd forintot.

A brókerháznak 15 éve csődöt kellett volna jelentenie, ehelyett csalni kezdtek Forrás: MTI/Sallmayer Gábor

Észre kellett volna venni

Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogyan, milyen trükkökkel leplezték el az egyre növekvő hiányt. A Nol.hu szerint legkésőbb 2013-ban észre kellett volna venni, mi folyik a brókerháznál, amikor az MNB engedélyezte a DRB takarékszövetkezetek bankká alakulását. A fiktív értékpapír-vásárlásokra könnyedén fényt lehetett volna deríteni, ha a jegybank egyezteti az információit a Keler elszámolóházzal, ami minden tőzsdei tranzakciót nyilván tart.

Találkozót kért

2015 elején a Buda-Cash eltitkolt vesztesége már 85 milliárd fölött volt, a svájci frank árfolyamának drasztikus erősödésén pedig újabb 10 milliárdot buktak. A menedzsment tisztában volt vele, hogy közeleg a kötelező ötéves felülvizsgálat határideje, és valószínűleg azzal is, hogy nem fogják tudni tovább elrejteni a hatalmas mínuszt. A Nol.hu információi szerint az ügy kipattanása előtt a brókerház egyik vezetőjének ügyvédje találkozót kért a kormány egyik miniszterével, hogy jelezze a közelgő csődöt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!