Kiábrándító amerikai GDP adatok - gyengül a dollár és a forint

euró dollár deviza valuta
Vágólapra másolva!
Újra nem tudott érdemben 300 alá menni a forint az euróval szemben, és ha le nem megy, akkor inkább felfelé korrigál. Igaz, maga a gyengülés nem számottevő, de az esti FED-döntés felkavarhatja az állóvizet. A dollár már készül az esti megmérettetésre.
Vágólapra másolva!

Kiábrándító amerikai GDP adat (14:40)

A várt 1 százaléknál is jóval gyengébb, 0,2 százalékos GDP bővülést regisztráltak az előző negyedévben az USA-ban. Az adatközlésre egyből adni kezdték a dollárt, az EURUSD jegyzések az 1,1010-es szintekről egészen 1,1072-ig ugrottak fel, nyilván azon spekulációk hatására, hogy az amerikai jegybank időben kitolhatja az első kamatemelést, azaz csökken a valószínűsége egy júniusi szigorításnak.

EURUSD 15 perces bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com, Investor.hu

Az amerikai állampapírhozamok is gyors esésbe váltottak, bár ezen mozgás kis korrekciónak számít az elmúlt három nap nagyobb hozamemelkedése után. Jelenleg a 10 éves amerikai állampapírhozam 2 százalékon áll.

Az EURHUF árfolyam is folytatta mai emelkedését, jelenleg már 303 fölött járnak a jegyzések.

Újra az 1,10-es árfolyamot kóstolgatja az EURUSD (12:00)

Az elmúlt másfél hónapban egyre komfortosabban érzi magát az EURUSD az 1,05 - 1,10 között húzódó sávban, ráadásul egy ilyen jellegű oldalazásra, megállóra rég nem volt példa a tavaly nyár óta tartó masszív dollárerősödő trendben. Szokás szerint elmondható, hogy az épp aktuális esti amerikai jegybanki ülés idejére kritikus szintekhez, fontos ellenálláshoz ér az árfolyam, és az esetlegesen megnövekvő volatilitás számos izgalmas pillanatot hozhat majd a devizapiaci kereskedőknek.

Az EURUSD kapcsán korai lenne még arról beszélni, hogy bent van a mélypont, sokkal inkább érdemes napirenden tartani hosszabb, oldalazó konszolidációt, egy úgynevezett 'flat' korrekciót, amiben benne lehet egy marginális új csúcs lehetősége 1,1050 fölött, mielőtt újra lefelé fordulna az ár. Másik lehetőség egy szélesebb háromszög, mely szcenárió egyre inkább kezd lekerülni a napirendről. Szóval érdemes kivárni a pozíciók felvételével mindaddig, amíg tisztul a kép, mivel a FED-ülések után általában megnő az esély nagyobb kilengésekre.

EURUSD 5 órás bontású árfolyamgrafikon és a lehetséges 'flat' korrekció Forrás: Investing.com, Investor.hu

Este FED-ülés

A FED-ülés utáni kommentárokat árgus szemekkel fogják figyelni a befektetők és az elemzők, hisz elképzelhető, hogy a jegybanki közlemény inkább kicsit borúsabb lesz az amerikai gazdaság növekedését illetően, de ez vélhetően már be van árazva. Ilyen szempontból érdekes lesz a ma délután fél 3-kor megjelenő első negyedéves GDP szám is, ahol az elemzők 1 százalékos évesített növekedéssel számolnak az előző negyedévhez képest.

Ettől is fontosabb lesz a lehetséges kamatemelés időpontjával kapcsolatos indikáció. Vélhetően biztosra lehet venni, hogy továbbra is napirenden tartják a júniusi vagy az azután következő ülésen történő monetáris szigorítás esélyét, ami támogatást adhat a dollárnak. Ilyen szempontból érdemes lesz az inflációs előrejelzésekre is figyelmet fordítani.

Nincs érdemi mozgás a forint piacán (12:17)

Az elmúlt két hétben a forint egyre magasabb csúcsokat és mélypontokat alakított ki az euróval szemben, ami rövid távon inkább a további gyengeséget jelentheti. Összességében semmi érdemi mozgást nem látni a hazai fizetőeszköz piacán, a mai közel fél százalékos gyengülés igazából a beleillik a nemzetközi devizapiaci mozgásokba.

EURHUF órás bontású árfolyamgrafikon és technikai elemzés Forrás: Investing.com, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!