Félmillióért veszi a flamingókat a Veszprémi Állatkert

GERMANY-ZOO-FLAMINGOS ANIMAL PINK FLAMINGO ZOO SQUARE FORMAT
Csilei flamingo
Pink Chile flamingoes sunbathe at the zoo of Halle, eastern Germany, 11 January 2005. AFP PHOTO DDP/JENS SCHLUETER GERMANY OUT
Vágólapra másolva!
38 ezer euróért, mintegy 11,4 millió forintért vásárol chilei flamingókat a Veszprémi Állatkert, derült ki a közbeszerzési értesítőből.
Vágólapra másolva!

A VD Feestens Breeding Farm nyerte azt a közbeszerzést, amelyet az állatkertet üzemeltető Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltató Nonprofit Kft. írt ki.

A holland cég nettó 38 ezer euróért vállalta a 2014. évi kelésű, egészséges, vegyes nemű 20 chilei flamingó (Phoenicopterus chilensis) beszerzését, derült ki az értesítőből. Azaz egyetlen flamingóért mintegy 570 ezer forintnyi eurót fizet az állatkert.

Ilyen flamingók érkeznek majd Veszprémbe Forrás: ddp images/AFP/Jens Schlueter

Az állatkert honlapja szerint eddig egyetlen chilei flamingójuk volt. Az önkormányzati tulajdonban lévő cég az Opten adatai szerint nyereségesen működött az elmúlt években: 2009-ben 339 millió forintos árbevétel mellett 63 milliós adózott eredményt ért el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!