Erre fizetnek a biztosítók évente 2,3 milliárdot

villám
Foudre a Belfort.
Vágólapra másolva!
A villámcsapások okozta elsődleges károk száma évi 23 ezer, ezekre 1 milliárd 670 millió, míg a 29 ezer másodlagos kárra 2,3 milliárd forintot fizetnek ki a biztosítók, a károk több mint fele júniusban és júliusban történik - mondta Balla Tamás, a Magyar Biztosítók Szövetsége lakásbiztosítási bizottságának elnöke.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a lakások 72 százaléka - közel 3 millió lakás - biztosított 15 társaságnál, a múlt évi lakásbiztosítási díjbevétel 106 milliárd forintot tett ki. Ez a kelet-közép-európai régióban jó adat. Néhány nyugat-európai országban viszont a biztosított lakások száma meghaladja a 90 százalékot.

Idén az első negyedévben 10 ezerrel több lakásra volt biztosítás Magyarországon, mint egy éve .

Drágult a biztosítás

Az átlagdíjak a 2002-es 16 ezer forintról a múlt évben 28 910 forintra emelkedtek. A növekedést a biztosítók által vállalt többlet-szolgáltatások indokolják.

Jelenleg 39 féle lakásbiztosítás köthető, valamennyiben szerepelnek a vihar, a jégverés, a felhőszakadás és a villámcsapás okozta károk. A villámcsapás okozta elsődleges kár a direkt rongálás, a másodlagos kárt pedig a villám keltette indukció okozza. Az előbbinél tavaly 72 ezer, az utóbbinál 80 ezer forint értékű kár jutott egy villámcsapásra Balla Tamás szerint.

Évi 23 ezer villámcsapás okoz kárt Magyarországon Forrás: Bresson Thomas/Bresson Thomas

Magyarországon egy négyzetkilométerre évi 3-5 villámcsapás jut. Ezek ellen villámhárítóval, valamint túlfeszültség védelemmel lehet védekezni - erről Szedenik Norbert, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület villámvédelmi munkabizottságának elnöke beszélt a tájékoztatón. A túlfeszültség elérheti a 700 kilovoltot is, és már nemcsak az elektromos hálózaton, hanem az internet kábelen át is képes kárt okozni a berendezésekben - tette hozzá az elnök.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!