A szakember kifejtette: egy, vagy több - úgynevezett "drill or drop" (fúr vagy felad) elven működő - engedély elnyerésével a magyar vállalatcsoport két évig kutathat az adott területen, sikeres találat esetén pedig további fúrásokat végezhet majd az olajipari vállalat. A pályázat eredménye 2016 januárjában derül ki - tette hozzá.
A kizárólag kutatással és kitermeléssel foglalkozó leányvállalat becslései szerint az Északi-tenger legalább 50 milliárd hordó kitermelésre váró készletállománnyal rendelkezik, az ügyvezető igazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy térség potenciálját rendkívül nehéz pontosan meghatározni, mivel bármelyik pillanatban újabb lehetőségekre bukkanhatnak a kutatások során.
Arra a kérdésre, hogy az olajipari vállalatok számára miért olyan vonzó a norvég piac,
az igazgató többek között a magas szintű szabályozottságot és átláthatóságot említette,
így például a bürokrácia egyszerűbbé tételére szabvány szerződéseket alkalmaznak, a benyújtott pályázatokat kizárólag a minőség alapján bírálja el az állam, nem pedig a cégek mérete, vagy nemzetisége alapján.
Az északi-tengeri régió előnyeként említette továbbá az adórendszert: amennyiben az olajipari vállalat nem talál olajat, a norvég állam egy éven belül visszatéríti a kutatás ideje alatt befektetett összeg 78 százalékát. Ezzel szemben kereskedelmi értékű találat és annak kitermelése esetén a cég köteles a kőolaj értékesítéséből származó bevételének 78 százalékát - adó formájában - a norvég kormánynak odaadni. A mindössze 22 százalékos nyereségszerzési lehetőség mellett is mintegy 50 olajtársaság van jelen a norvég piacon, ami több mint a duplája a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest - jegyezte meg Lars Thorrud. Az igazgató ígéretesnek tartja azt is, hogy
Norvégiában évek óta először, idén ismét nőtt a kőolaj-kitermelés volumene.
A Mol júliusban zárta le a norvég Ithaca Petroleum Norge (IPN) 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását az Ithaca Petroleum Ltd-től, melynek eredményeként a Mol-csoport 600 millió hordó, többségében kőolajat tartalmazó földtani vagyonra tett szert, kétszeresére növelve ezáltal a kutatási portfólióját. A norvég IPN Mol Norge néven működik tovább.
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport péntek reggel közzétett harmadik negyedéves eredménye, az előző év azonos időszakához képest 21 százalékkal magasabb, 198,7 milliárd forintnyi csoportszintű EBITDA-eredményről adott számot a magyar olajcég, mely a csoport legerősebb eredményének tekinthető. A jó hírek hatására péntek délelőtt 1,4 százalékos pluszban mozognak a Mol részvényei a magyar tőzsdén.