Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A válság óta a világ igen tekintélyes adósságot halmozott fel, és a jelenlegi szintekről még csak tudomásunk sincs. Ami látható, hogy 2007-től 2014-ig közel 60 ezer milliárd dollárral közel 200 ezer milliárdra nőtt az adósságállomány, 2015-ről még nincsenek is friss adatok – írja a Bloomberg.
Noha ezek a számok könnyen pánikot kelthetnek, a történelmi tapasztalatok alapján a legfontosabb mégis az, hogy amennyiben elkezdenek bedőlni az adósságok, a folyamat
milyen mértékben fertőz majd a világgazdaságban,
és a veszteségek mennyire terjednek szét a világ különböző területein. Ilyen negatív forgatókönyv valósult meg ugyanis a legutóbbi két jelentős adósságválság idején is.
Az 1990-es évek végén például az Indonéziában, Thaiföldön és Dél-Koreában felfúvódott adósság, kiegészülve az orosz állam összeomlásával, az egész feltörekvő piaci szegmensben válságot okozott, komoly mentőakciókat eredményezve. A másik nagy krízis 2008-ban ütött be, amikor az alacsony minőségű amerikai jelzáloghitelek a nagy gazdasági válság óta nem látott gazdasági visszaesést váltottak ki, és Európában is adósságválsághoz vezettek.
A 2008-as válságot követően a befektetők öntötték a pénzt olyan piacokra, mint Kína vagy Brazília, hogy kihasználják a nyersanyagárak talpra állását, illetve a feltörekvők gyorsabb növekedési ütemét. A bankok pedig ezen gazdaságokban rendületlenül öntötték a hiteleket a háztartásoknak és a helyi vállalatoknak egyaránt. A feltörekvő piacokon ennek következtében 2009 óta a magánkézben lévő adósság átlagos szintje
a GDP 75 százalékáról 125 százalékra bővült.
Kínában és Brazíliában pedig ott tartunk, hogy ez a mérték a nemzetgazdaság egészének nagyjából dupláját teszi ki.
A legnagyobb aggodalmat azonban egyértelműen Kína okozza, ahol az adósságállomány 2009 óta megháromszorozódott, vagyis 10 ezer milliárd dollárról 30-ra emelkedett a McKinsey friss becslése szerint. A legnagyobb bővülés a vállalati szektorban játszódott le, ahol a nagy állami cégek csak úgy falták az állami bankok hiteleit.
A milliárdos hedge fund menedzser, Kyle Bass, aki úgy szerezte a vagyonát, hogy az amerikai jelzálogválság ellen fogadott, Kínával kapcsolatban még inkább pesszimista. Azt közölte ugyanis a befektetőivel, hogy a kínai állami bankok veszteségei akár elérhetik 3,5 ezer milliárd dollárt is, ami
négyszer akkora lenne, mint ami az amerikai bankokat sújtotta 2008-ban.
Mindazonáltal a kínai hitelezés újabb rekordokat dönt. A friss számok alapján ugyanis úgy tűnik, a kínai bankok továbbra is öntik a hiteleket a gazdaságba, jóllehet arról konszenzus van, hogy a kínai gazdasági növekedés lassulása elkerülhetetlen. Vagyis fennáll a veszélye annak, hogy egy már eddig is eladósodott gazdaságba úgy öntik a további hiteleket, hogy az inkább csak nehezíti majd a helyzetet.
A fentiek alapján a nagy kérdés az, hogy ha Kínában beüt a baj, az vajon milyen mértékben terjedhet tovább a világ más részeire is. A helyzet az, hogy hagyományos értelemben
nem fenyeget olyan súlyú katasztrófa,
mint azt sokan gondolnák – mondja Harry Broadman, a Johns Hopkins University-ről, aki korábban a Világgazdasági Fórum közgazdásza is volt.
Egyrészt ugyanis azok a pénzügyi mechanizmusok, melyek általában továbbítják a válságot, nem annyira egyértelműek, mint a megelőző kríziseknél. A jüan például még mindig nem teljesen konvertibilis fizetőeszköz, és a kínai adósság tekintélyes része hazai pénznemben van, ami így együtt minimalizálja a devizakockázatot, ami az 1990-es évek ázsiai válságának egyik legfontosabb aspektusa volt.
Másrészt a kínai hitelek többségét
hagyományos bankhitelek jelentik és nem kötvénypiacról felhalmozott adósságok.
Ez azért enyhítő körülmény, mert a globális kötvénypiacokon keresztül egy veszteséghullám sokkal gyorsabban és nagyobb hatással tudná elterjeszteni a fertőzést.
Alapvetően két oka van az elemzők szerint annak, hogy a kínai adóssághelyzet kapcsán miért nem lehet egy az egyben az amerikai válságra asszociálni. Először is a kínai bankokra nem tudnak úgy „rátámadni” a shortolók, mint ahogy azt tették az amerikai Lehman Brothers esetében, amelynek bedőlése a válság kezdetét jelentette.
Másodszor pedig az látszik, hogy
a kínai állam masszívan ott áll a bankrendszer mögött,
tehát a jelenlegi helyzet alapján valószínűtlen, hogy a pénzintézetek súlyosan kifogyhatnának a likviditásból. A problémát inkább az jelenti, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a kínai állam szakadatlanul önti majd a pénzt a rendszerbe különböző támogatások formájában ahelyett, hogy a növekedésbe fektetne.
A többi feltörekvő piacon, ahol szintén súlyosan emelkedett az adósságok mértéke, van egy másik olyan tényező is, amely arra utal, hogy kevéssé valószínű egy, a korábbiakhoz hasonló súlyos válság. Ez pedig az, hogy ezen gazdaságokban sokkal nagyobb arányban vannak lebegő árfolyamok, mint a megelőző krízisek időszakában voltak. Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdásza egyenesen úgy véli, hogy Oroszországban és Brazíliában eddig csak azért nem ütött be súlyos válság, mert
lebegő árfolyamok működnek.
A lebegő árfolyam ugyanis lehetővé teszi a hazai fizetőeszköz leértékelését elsősorban az amerikai dollárral szemben, amelyben a devizaadósságok tekintélyes részét felhalmozták. Ráadásul a korábbi ciklusokkal összevetve most sokkal alacsonyabb is az államok által tartott dollárban denominált hitelek mértéke.
Más kérdés azonban a vállalatok helyzete, amelyek a feltörekvő piacokon jelentős dollárhitelt szedtek össze, amíg a zöldhasú olcsó volt. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) adatai szerint a nem bankok által felvett vállalati dolláradósságok június és szeptember között változatlanul 3,3 ezer milliárd dolláron álltak. Ez volt az első olyan időszak 2009 óta, amikor nem emelkedett ez a szint, ami azt jelentheti, hogy
a cégek kezdik komolyan venni a kockázatokat.
Van még egy olyan elem, amely arra utal, hogy a történelem nem ismétli önmagát, vagyis a 2008-as válság nem ismétlődik meg a közeljövőben egy az egyben. Ez pedig az, hogy a veszteségek kivédése érdekében létrehozott CDS-ek piaca jelentősen csökkent a válságot követően. A CDS-ek alapvető funkciója, hogy szétterítse a kockázatot és tőkét szabadítson fel, de a krízis idején ezek olyan mértékben voltak jelen a rendszerben, hogy a dominók eldőlésével, végül hatalmas bukásokhoz vezettek.
Amikor például az amerikai AIG-t megmentették, a vállalat 440 milliárd dollár értékű CDS-t jegyzett a könyveiben. Egészen 2008-ig 60 ezer milliárd dollár értékben tartottak ilyen derivatívát (származtatott pénzügyi terméket) a világban. Ezt követően azonban
a CDS-piac rendületlen csökkenésnek indult,
és 2014 végén már csupán 16 ezer milliárd dolláros volt – olvasható ki a BIS adatiból.
Vagyis az látszik, hogy az összkép messze nem nevezhető rózsásnak, de a dolgok valóban rosszra fordulnak, az események feltehetően nem a múlt forgatókönyveit figyelik majd.
