Ez a ráfordítás biztosan megtérül

piac
Dolgozzon azon, hogy a vevői megismerjék, magától nem fog megtörténni
Vágólapra másolva!
Abban nincs vita, hogy a marketing kulcseleme a kisvállalat sikerének. De sok kkv úgy érzi, főként kezdetben, hogy merő luxuskiadás. Az is érthető, ha egy cégtulajdonos, frissen piacra lépett vállalkozó úgy gondolja, nem szakít rá időt az ezer fontosabb feladata között, elvégre épp az üzlete mellett bábáskodik napi 14 órában. Jó esetben azt sem titkolja, hogy nem ért hozzá. Ez mind rendben van, csak nem ok arra, hogy kihagyja a marketingtervet.
Vágólapra másolva!

A marketingturmix emiatt sokszor szedett-vedett lesz. Jöhet egy módszer innen, egy másik vállalkozásnak bevált ötlet onnan, egy menőnek tartott újdonság amonnan. Ám a valódi eladás nem így működik, írja az Entrepreneur.

Az eladás egyetlen fontos lépésen:

a tudatos és személyre szabott terven múlik.

A marketingterv nemcsak alaprajzként funkcionál, de a többieknek is irányt mutat. A marketingtervre mindig vissza lehet térni, mindig lehet hivatkozni, mindig lehet belőle meríteni, akkor is, ha két kolléga épp nem tud lépést egyeztetni. Halogatásra hajlamos vezetőknek egyenesen csodapirula.

Dolgozzon azon, hogy a vevői megismerjék, magától nem fog megtörténni Forrás: Origo

Ezekre figyeljen a terv megalkotásánál.

Helyzetelemzés

Pillanatfelvétel, az üzlet szelfije. Mi

a márka profilja, mi az egyedi ajánlata a piacon,

milyen erősségekkel és gyengeségekkel találkozik a konkurenciájával?

Célcsoport

Minden marketing alapja, hogy

a cég beazonosítja a vásárlóit.

Minél pontosabban. Ne fukarkodjon a szűrőkkel, a demográfiai alapadatok mellett igyekezzen jól megismerni őket. Erre a célra elég jól megfelelnek a közösségi kampányok és játékok.

A stratégia

Melyek

a cégéhez leginkább illő eszközök?

Vírusvideó? Blog? Tumblr, Twitter, Instagram? Szórólap, játék a Facebookon, hírlevél? Ami csodafegyver egy fagylaltozónak, nem fog működni a szállítónak. Képzelje magát a megrendelője helyébe. Mire kapná fel a fejét? Mi ébresztene bizalmat? Mivel lehetne meggyőzni? Mi olyan egyedit találna a cég kínálatában, amit szívesen ajánlana a sógornőjének?

A költségvetés

Ha növekedni akar,

legyen marketingbüdzséje,

pontos időzítéssel. Ne sajnáljon befektetni, épp azzal foglalkozik, hogyan szerezhet több vevőt.

Nem adják ingyen

Az online marketing kiszabadította a dzsinnt a palackból, szinte határtalan lehetőségeket nyújt. Sajnos még működik a régi reflex, hogy a közösségi médiában minden ingyen van a cégeknek, de ez nem igaz, és nem is kell, hogy ne pénzügyi tétel legyen a marketingterv. Ahogy a Facebook-hirdetés, úgy a weboldal-ráncfelvarrás, a logóváltás vagy az új névjegykártya-megrendelés is

pénzbe kerül.

De hát jó helyre megy, nem? Az egész fordulatnak sokkal inkább a jelentősége, hogy a technológiai eszközök között ki-ki kedvére válogatva találja meg azt a platformot, amely az ő bizniszének a leghasznosabb. Hogy ezen hogyan szólítja meg a vásárlóit, hogyan találja el a hangnemet, az már másik feladat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!