Bekövetkezhet a csokirajongók rémálma

Ez zsír!, 10 „szuperétel", amivel feldobhatod az étrendedet, kakaóbab,
Vágólapra másolva!
Elkezdhetnek feltankolni a csokoládérajongók, mivel egyre több elemző véli úgy, hogy az év végére nagyot ugorhat a kakaóbab ára. Mindeközben a világ legnagyobb kakaótermelőjének számító Elefántcsontpart tovább szenved a nehézségektől.
Vágólapra másolva!

Noha a kakaóbab tonnánkénti ára csütörtökön gyakorlatilag beszakadt és immáron 2007 szeptembere óta nem látott mélypontra zuhant, a Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint az év végére fordulat állhat be az árfolyamában. A kakaó egyébként már hosszú ideje okoz komoly fejfájást a termelőknek, mivel az idén 15 százalékkal, az elmúlt egy évben pedig több mint 40 százalékkal esett az ára.

Ezzel a kakaó lett a Bloomberg által követett 34 nyersanyag közül a legrosszabbul teljesítő.

Az árfolyam szakadása mögött jelentős részben a világ legnagyobb kitermelőjének számító Elefántcsontpart megnövekedett kínálata áll, amely ezzel egy időben a csokoládé árát is lenyomta.

A nagy fordulat

A következő időszakban azonban bekövetkezhet a fordulat a kakaó piacán, ahogy a vásárlók elkezdik fölszívni az olcsó készleteket, ráadásul a keresletet mérő kakaóbabőrlés is emelkedésnek indult idén. Az elmúlt időszak árfolyamzuhanása pedig arra kényszerítheti a termelőket, hogy visszafogják a beruházásaikat, csökkentve ezzel a kínálatot.

A nyersanyagárak tipikusan nem szoktak hosszú ideig túlságosan alacsony szinten maradni

– mondta John Stephenson, a Stephenson & Co. Capital Management vezetője. A szakértő meglátása szerint a jövőben nagyobb kereslet mutatkozhat a kakaó piacán, aminek következtében az árak lendületesen fölpattanhatnak.

A kakaó tonnánkénti árfolyamának alakulása (amerikai dollárban) Forrás: Investing.com

Ezt támasztja alá, hogy a Bloomberg által összegyűjtött kilenc elemzői prognózis átlaga szerint

a kakaóbab tonnánkénti árfolyama az idei év végére elérheti a 2353 dollárt, amely 31 százalékos emelkedést jelentene a mostani árhoz képest.

A brókerek az elmúlt öt hétben folyamatosan csökkentették a kakaó árának esésére kötött fogadásaikat, ami szintén az ár várható emelkedésére utal.

Kétarcú csokoládé

A globális kakaóbabőrlés a szeptember 30-ig tartó 12 hónapos időszakban elérheti a 4,242 millió tonnát – derül ki az International Cocoa Organization (ICCO) várakozásából. Amennyiben ez megvalósul, úgy ez volna a második legmagasabb adat, mióta a mérést 1960-ban elkezdték.

Ezzel párhuzamosan

a csokoládéeladások tavaly rekordszintet értek el,

ahogy globálisan elérték a 98,2 milliárd dolláros értéket. Ez ráadásul úgy jött össze, hogy éves alapon kevesebbet is adtak el, 0,2 százalékkal – 6,87 millió tonnányit. Az Euromonitor International szerint 2021-re a mennyiség elérheti a 7,33 millió tonnát, 110 milliárd dolláros értékesítés mellett.

Változnak a trendek a csokipiacon Forrás: Thinkstock

Jóllehet a kereslet várhatóan bővülni fog, az ICCO prognózisa szerint a kínálat továbbra is igen magas marad. A szervezet szerint a globális többlet ebben a szezonban 264 ezer tonna lehet, ami hatéves csúcsnak felelne meg. Egyes elemzők azonban még ennél is magasabb, 300 ezer tonnás kínálati többlettel számolnak.

A csokoládépiac teljes képéhez ezzel együtt hozzátartozik, hogy a közelmúltban csökkenő trend látszott a fogyasztásban, ahogy

egyre többen választanak egészségesebb nassolási formákat.

Ráadásul ez a trend igen erősen jelentkezik olyan országokban, mint Nagy-Britannia, Németország, Ausztria vagy Oroszország, amelyek a legnagyobb egy főre eső keresletet biztosítják. Mi több, még a csokoládéjáról híres Svájcban is mutatkozik ez a jelenség.

Elefántcsontpart kakaóválsága

Mindeközben a világ legnagyobb kitermelőjének számító Elefántcsontpart egyszerre küzd jelentős politikai és gazdasági problémákkal – részben éppen az ország GDP-jének 40 százalékát adó kakaó hatásai miatt.

A rekordmértékű termés mellett ugyanis az elmúlt időszakban a felhasználható készletek – főként minőségi problémák miatt – erősen korlátozottak voltak. Ez pedig csak tovább mélyíti az egyébként is meglévő gondokat, amelyek egyike az volt, hogy a kormány márciusban 36 százalékkal vágta vissza a kakaóiparban dolgozók bérét. A döntés csak fokozza annak kockázatát, hogy

elégedetlenségi hullám indul a csökkenő bevételektől szenvedő termelők között,

további bizonytalanságokat okozva ezzel a nyugat-afrikai ország gazdaságában.

Egyre nehezebb helyzetben vannak az elefántcsontparti termelők Forrás: AFP/Kambou Sia

Az elefántcsontparti kormány egyébként nemrégiben közölte, hogy a kakaó árának beszakadása miatt 10 százalékkal (ez nagyjából 320 millió dollárnak felel meg) fogja vissza az állami beruházások költségvetését. A döntés azért is jelentőségteljes, mert Ouattara elnök korábban komoly infrastrukturális fejlesztéseket ígért az országban.

A régió politikai és gazdasági stabilitása kulcskérdés a kakaópiacon, mivel

ez a térség adja a világ termelésének nagyjából 70 százalékát.

Mindezek fényében nem véletlen tehát, hogy a felvásárlók igyekeznek lecsapni a kakaókészletekre, amíg az árak nem indulnak emelkedésnek. Ezt erősíti, hogy Ázsiában idén az első három hónapban éves alapon 19 százalékkal nőtt a kakaóbabőrlés, lenyomva ezzel a 10 százalékos elemzői konszenzust. Ugyanebben az időszakban Európában 1,1 százalékkal, míg Észak-Amerikában 1 százalékkal bővült a kakaóbab-feldolgozás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!