Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A hindu meggyőződés szerint, a hamvasztás elengedhetetlen ahhoz, hogy a lélek kiszabadulhasson a testből, és nyugalomra leljen valamelyik folyónál, vagy annak közelében. Ezzel magyarázható, hogy
a hagyományos hindu felfogásban, az élőknek szoros kapcsolata van a vízzel és a víz környezetével.
Egy materialistább magyarázat szerint, a hamvasztási gyakorlatnak ahhoz van köze, hogy a nagy népesség miatt, egyszerűbb a holtakat a folyóknak átadni, akár hamvasztással vagy anélkül, mint temetőket fenntartani számukra. Bármilyen vallástudományi magyarázatot, vagy kultúrantropológiai értelmezést is kap a jelenség, az ennek keretében megvalósított gyakorlat a vizekbe jutó szeméttel és hulladékkal együtt, hihetetlen terhelésnek teszi ki a nagy folyók ökoszisztémáját.
A Gangesz, az indiaiak legismertebb folyója, a világ egyik legszennyezettebb folyama. Ennek ellenére,
napjainkban is mintegy 400 millió indiainak jelenti az elsődleges ivóvíz-forrást.
A háztartási hulladék azonban nem csak ennek a szent folyónak a teljes pusztulását hozhatja magával. A Yamuna ökoszisztémája már nagyrészt halott, a Krishna, Kaveri és más folyók állapota és vízminősége szintén végletesen leromlott.
2016-ban az egyik környezetvédelemmel foglalkozó nemzeti hivatal felhívást tett közzé, hogy az országban megindulhasson a környezetbarát temetkezési szertartások gyakorlata, elsősorban a valamilyen vallási funkcióval rendelkező személyek aktivizálásával, majd azok közösségre gyakorolt hatásával. Azt azonban a szervezetnél is elismerték, nagyon erős hitbéli kérdésekkel állnak szemben, és a szemléletformálás során ezeket figyelembe kell venni – így az hosszú ideig is eltarthat.
Kérdés persze, Indiának mennyi ideje van erre.
Például a hagyományos hindu temetkezési rítusok során, akár 500-600 kilogramm fát is elégetnek a máglyában.
Ez a számítások szerint évente 50-60 millió fát jelent, csak a temetésekhez.
Ebben tehát nincs benne a fák egyéb célú felhasználása.
A temetések során, a szegény térségekben a főzéshez, fűtéshez elégetett fa hője tovább melegíti a légkört és üvegházhatású kibocsátással is jár. Egyesek megjegyzik: ellentmondásos, hogy
a hatóságok 80 dollárnak megfelelő rúpiára büntetik a tiltott levélégetést
akkor, amikor a fák különböző célú elégetése ennél jóval nagyobb gazdasági tehertételt jelent, és a bolygó klímáját is jobban károsítja.
India jelenlegi állapotáért nem felelős kizárólagosan sem a gazdaság, sem a fejlődő ipari termelés, a még mindig nagyarányban működtetett széntüzelésű erőművek, sem pedig a vallási hagyományok megtartása. Ez utóbbi kapcsán többen leszögezik: nyilvánvalóan nem önmagában az ünnepek és vallási rítusok megélésével és megtartásával van a baj.
A gond abból fakad, hogy Indiában az élő hagyományokat milliók követik, és
a tömegesség olyan mértékű környezet- és levegőszennyezést von maga után, ami érezhetően súlyosbítja a már amúgy fennálló problémákat.
A hatások tehát összeadódnak, egymást erősítik a mind nagyobb népességű országban.
Ugyanakkor az itt vázolt példák nem jelentik azt, hogy az indiaiak érzéketlenek lennének a környezetük iránt.
A probléma inkább az lehet, hogy egyéni ünnepi vagy rituális cselekedetek ugyan nem tekinthetők bajok forrásának, ám az összeadódó hatás miatt, azok nem is izolált cselekvések. A vizeket és a környezetet egyéni tettek szennyezik egy-egy ünnep alkalmával, ám azok tömegessége okán, az azokból fakadó károk és nehézségek viszont bizonyosan közösek.
