Nagybevásárlásra készülnek a Wizz Airnél
![Wizz air, kézipoggyász, check-in](https://cdn.origo.hu/2023/12/H0_sBl4uXruGreMcmAmwyKSjzAnw-0gvSu2UMA-O1jM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyODYwZjk1YzVlNTQ3OTViYjYxN2RiMjQ4MTE2Y2Zm.webp)
A napilap hétfői számában olvasható interjúban az EY Az év üzletembere díjjal kitüntetett vezérigazgató arról is beszélt, hogy a következő kilenc évben a jelenlegi háromszorosára,
282-re nő a Wizz Air flottájának mérete.
"Azzal számolunk, hogy a jövő március végén záruló pénzügyi évünkben 30 millió utast szállítunk az egy évvel korábbi mintegy 24 millió után. Amikor pedig már háromszáz gépet üzemeltetünk, utasaink száma elérheti a százmilliót" - fogalmazott Váradi József.
Hozzátette: ahogyan a gépek, úgy az
alkalmazottak száma is háromszorosára nő
majd a tervek szerint a következő kilenc évben és elérheti a tízezret. Az alkalmazottak körülbelül 90 százaléka légiutas-kísérő és pilóta.
A vezérigazgató az interjúban beszélt még az Airbusszal kötött szerződésről, a pilóták utánpótlására tett erőfeszítéseikről és az iparági konszolidációról is.