A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága kiemelt hangsúlyt fektet a terményszárítókban kialakuló tűzesetek megelőzésére, amelyek bár a mezőgazdaságban pusztító tűzesetek számához képest arányaiban csekély számban fordulnak elő – 2013. évben 34, 2014. évben 55, 2015-ben 20 szárítóban csaptak fel a lángok – ám
kárérték tekintetében meghaladják az összes többi tűz által okozott kárt,
a lábon álló gabonákban keletkezett tűzkárokat is beleértve.
A katasztrófavédelem minden évben felkészül a lehetséges terményszárító tűzesetekre, és tájékoztatják a gazdálkodókat is a fennálló veszélyről. A tájékoztatás és a megelőzés terén már öt éve működnek együtt a Videokontroll szárító felügyeleti rendszert kifejlesztő magyar agrár startuppal, amely a szemestermény-szárítók szakmai díjakkal elismert hazai szakértője.
"A terményszárítás tűzveszélyes technológiai folyamat, de kordában tartható, ha kontrolláljuk a folyamatot és a tűzveszélyt fokozó tényezőket felderítjük, majd műszaki beavatkozással korrigáljuk.Mi ezt precíziós beüzemelésnek hívjuk. A Videokontroll által rögzített adatok felhasználásával a szárítási folyamat szoros kontrollja mellett a szárítók diagnosztizálása is elvégezhető, így a feltárt, fokozott tűzveszélyt jelentő helyzetek kiküszöbölésére valóban mód nyílik" - mondta Speiser Ferenc, a Videokontroll-t gyártó és telepítő cég ügyvezetője.
Az elmúlt években 26 esetben avatkoztak be gyorsan és szakszerűen a szárítókezelők, a szárítóba szerelt Videokontroll jelzése alapján.
Az agrár startup egy kiadványt is készített, ami segíthet a gazdaságok szakembereinek bizonyos helyzetek beazonosításában, a tűz elleni védekezésben.
"A továbbiakban is készek vagyunk megosztani tapasztalatainkat a tűzoltókkal," - mondja Speiser Ferenc Péter fejlesztési igazgató - "ami azért is fontos, mert vannak megelőzhető esetek, persze van olyan is, amikor olyan gyorsan alakul ki a tűz, hogy már csak a begyulladásra utaló adatokat látjuk a monitoron. Legújabb fejlesztésünk, hogy hangjelzést is ad a Videokontroll, felhívja a veszélyre a szakszemélyzet figyelmét.
Ha a szárító bármely pontján 10 °C maghőmérséklet növekedést mérünk, azonnal jelez.
Ha a beavatkozást hamarabb kezdhetik meg, az milliókat érhet.
Ezt a fejlesztést 30 a precíziós szárítás feltételeit kielégítő, már sikeresen optimalizált szárítón tudjuk bevezetni. Sajnos nagy számban üzemelnek hazánkban olyan szárítók, ahol „normális" üzemben 50 °C-nál is nagyobb maghőmérséklet eltéréseket mérünk, azaz folyamatosan fokozott tűzveszély áll fenn. Több mint hatvan felszerelt rendszerünk van az ország minden részében, de működik Videokontroll Szerbiában és Horvátországban is. A szárítókba szerelt érzékelők száma már a 12 ezer darabot is meghaladja."