Rekordnyereség a Takarék Csoportnál
![atm bankautomata bankkártya](https://cdn.origo.hu/2023/12/mDh8GC5azfslCktpNEJlkcKHOBzPZbDNXupDD9AXsm0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlZDJiZjZiODdmMjRlYjJiMjgyMDQ1ZTY1ZGIwMmJj.webp)
A vállalat első féléves pozitív eredményéhez működési kiadásainak tudatos csökkenése is hozzájárult. Nemcsak az üzleti, hanem
a bérköltségei is mérséklődtek, ami a bank létszámcsökkenésén keresztül az egy főre jutó eredményességét is támogatta.
Emellett az is pozitívan hatott, hogy – a Takarék Csoport ötéves stratégiáját követve – a Takarék Jelzálogbank a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt.-n kívüli részesedéseit értékesítette 2017 decemberében.
„A Takarék Jelzálogbank 2018 áprilisától nem vesz részt közvetlen lakossági jelzáloghitelezésben, e funkcióját teljes mértékben átadta a Takarék Kereskedelmi Banknak. A hazai jelzálogbankok legaktívabb kibocsátója tavasztól kizárólag jelzáloglevelek kibocsátására és a jelzáloghitel-állományok refinanszírozására összpontosít" – mondta el Vida József, a cég elnöke.
Ennek köszönhetően a 2017 végi 76,6 milliárd forintos konszolidált refinanszírozott állományát a Takarék Jelzálogbank 2018 első félévének végére több mint 14 százalékkal, 87,6 milliárd forintra növelte, a külső banki partnerek refinanszírozott ügyleteinek száma pedig meghaladta a 20 ezret.
A teljes refinanszírozott állomány immár több mint 10 bank között oszlik meg, ami azt jelenti, hogy a törvényi előírás által érintett hitelintézetek csaknem fele veszi igénybe a cég szolgáltatását.
A félévet a magyar számviteli sztenderdek alapján 1,8 milliárd forintos adózás után eredménnyel záró Takarék Kereskedelmi Bank is kiugróan teljesített: 182,8 százalékkal több lakáscélú jelzáloghitelt helyezett ki, mint az előző év azonos időszakában.