Bennett 2012-ben csatlakozott a Netflixhez, előtte pedig egy évtizeden át dolgozott a Warner Brothersnek. Olyan világhírű sikersorozatokért volt felelős, mint a House of Cards, az Orange is the New Black, vagy éppen a Narcos.
Bennett egy közösségimédia-bejegyzésben búcsúzott el a dolgozóktól. Kiemelte, hogy az utóbbi hét év szakmailag elmondhatatlanul fontos volt számára, a Netflix pedig a csúcson van, ezért úgy érzi, most kell elköszönnie.
Rajta kívül az elmúlt időszakban már több vezető is távozott a vállalattól.
Davis Wells pénzügyi igazgató augusztusban, a kommunikációs vezető, Jonathan Friedland pedig júniusban lépett ki. Bennett még egy ideig marad a Netflixnél, amíg meg nem találják az utódját. A hírre 1 százalékot esett a cég részvényének árfolyama.