Biztonságiak őrzik a fagyis hűtőpultokat az amerikai üzletekben
![Ben & Jerry's](https://cdn.origo.hu/2023/12/IuKWltKVAiyjnnmNVsxh1Yu2FCiCh0Ksbhh_e-1JZmg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhMTdiNWY4MGU5YzQ4ODlhOTZiZWNjMTcwZDM2NzVj.webp)
Instagram-fiókjára töltötte fel a megbotránkoztató videót egy kiskorú amerikai lány, a kép alatti szövegből pedig kiderült, hogy influenzás volt, amikor belenyalt a jégkrémbe, majd azt visszahelyezte a hűtőszekrénybe.
Ráadásul követőit is arra buzdította, hogy vegyenek minél többen részt a kihívásban.
Az esetet követően egyre több amerikai üzletben kezdtek el a megszokottnál jobban odafigyelni a fagylaltok őrzésére. Van, ahol lakattal zárták le a hűtőt, és szólni kell a bolt menedzserének, ha fagyit akarnak venni a vásárlók, néhány WallMart üzletben pedig biztonsági őröket állítottak a hűtők mellé.
A rendőrség közleményéből kiderül, hogy azonosították az elkövetőt, aki azóta törölte közösségimédia-fiókjait, de a nevét nem hozzák nyilvánosságra, mert kiskorú az illető.
Emellett megtalálták és eltávolították a videóban szereplő jégkrémet a hűtőből, de óvintézkedésből az összes ugyanolyan márkájú és kiszerelésű terméket is kidobták.