Gavin Newsom kormányzó a héten jelentette be az új törvényt, amely 2023-tól lesz hatályos. A törvény értelmében a több mint ötven szobával rendelkező szállodák ezentúl
nem készíthetnek be a fürdőszobákba apró, műanyag flakonban sampont és testápolót a vendégeknek.
A kevesebb mint ötven szobával rendelkező hotelekben 2024-től vezetik be a szabályozást.
Ahol nem tesznek eleget a törvénynek, ott elsőként 500 dolláros (151 ezer forint), majd később 2 ezer dolláros (600 ezer forint) büntetésre számíthatnak.
Korábban a világ több ismert szállodalánca is úgy döntött, hogy ezentúl nem használnak apró, műanyag flakonokat a szobákban.
Tavaly a Walt Disney jelentette be, hogy száműzi a kis üvegcséket a szállodáiból.
A Marriott International 2020 decemberéig leáll a kis műanyag flakonok használatával, a Holiday Inn 2021 év végéig vezeti be ugyanezt, becslésük szerint közel 200 millió apró műanyag tartótól szabadulnak így meg.
Kaliforniában korábban már több intézkedést hoztak az egyszer használatos műanyagok betiltásával kapcsolatban, például
az élelmiszerboltokban már nem adhatnak ingyen műanyag zacskót,
a korábbi kormányzó, Jerry Brown pedig törvényt fogadott el arról, hogy az éttermek ezentúl csak a vendégek külön kérésére adhatnak műanyag evőeszközöket.