Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Ipswich Town védője, Axel Tuanzebe hetekre kidőlt, miután megsérült egy konyhai balesetben.

A 26 éves kongói válogatott játékos a szezon első hat bajnokiján kezdőként lépett pályára az újonc Ipswich csapatában, ám meglepetésre szombaton a West Ham elleni 4-1-es vereség alkalmával még csak a keretben sem volt. A csapat vezetőedzője, Kieran McKenna elárulta, ennek az volt az oka, hogy Tuanzebe egy szerencsétlen baleset következtében megsérült és meg kellett műteni a kezét.

liverpool, Ipswich Town, Axel Tuanzebe
Axel Tuanzebe (b) kis híján elveszítette a hüvelykujját egy konyhai balesetben
Fotó: AFP 

A Daily Mail a furcsa sérüléssel kapcsolatban kiderítette, hogy a Manchester United és az Aston Villa korábbi játékosát múlt héten mosogatás közben érte a baleset, ugyanis 

miután eltörött egy poharat, az egyik üvegszilánk annyira mélyen belefúródott a kezébe, hogy majdnem elvesztette a hüvelykujját.

 A 26 éves hátvédnek sürgős orvosi ellátásra volt szüksége, de azóta sikeres műtéten esett át. Az angol sajtó szerint Tuanzebe előreláthatólag egy hónapot lesz kénytelen kihagyni a súlyos kézsérülése miatt.

Az Ipswich hét forduló után a még bennmaradást jelentő 17. helyen áll az angol élvonalban, de továbbra is nyeretlen. 

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!