A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtöki jelentése szerint a globális olajkereslet napi 91,1 millió hordó lehet 2020-ban, ami 8,1 millió hordóval maradna el a megelőző év keresletétől. Az IEA csütörtökön kiadott prognózisa 140 000 hordóval csökkentette a legutóbbi várakozását – írja a CNBC.
A párizsi székhelyű szervezet emellett a 2021-es olajkeresleti prognózisát is csökkentette 240.000 hordóval, vagyis jelenleg az IEA napi 97,1 millió hordós keresletet vár a következő évre.
Kiemelték, a gyengélkedés mögött elsősorban a repülőgép-üzemanyagok iránti kereslet csökkenése áll.
A mostani friss elemzés azt követően látott napvilágot, hogy a világ legnagyobb olaj- és gázipari cégei közzétették a negyedéves gyorsjelentéseiket, és történelmi veszteségekről számoltak be. Az idei év gyengesége azonban nem meglepő, tekintve hogy az IEA ügyvezető igazgatója, Fatih Birol korábban jelezte, 2020 a legrosszabb év lehet az olajpiacok történetében.
A szervezet kiemelte, a legtöbb térség piacán korlátozott növekedési potenciál tapasztalható, azonban Európa továbbra is felívelő trendet mutat.
A kínálati oldal tekintetében az IEA úgy számolt, hogy a globális olajkínálat napi 7,1 millió hordóval csökkenhet ebben az évben, de jövőre már 1,6 millió hordós növekedésre számítanak.
Júliusban azonban 2,5 millió hordós növekedés mellett a kínálat már elérhette a napi 90 millió hordós szintet, köszönhetően, egyebek mellett, az erősödő szaúdi kibocsátásnak, illetve az amerikai kitermelés talpra állásának.
Az IEA összefoglalásként jelezte, a manapság tapasztalható keresleti bizonytalanságok, illetve a növekvő kibocsátás lehetősége együttesen arra utal, hogy a piac egyensúlyba kerülési folyamata jelenleg igen sérülékeny.