Japánban a városokba is beköltözik a mezőgazdaság

diéta, saláta
Vágólapra másolva!
Új módszerrel kísérleteznek a japánok is, hogy kisegítsék a bajban lévő mezőgazdaságukat. A városokban, mesterséges fényviszonyok mellett termesztenek zöldségeket.
Vágólapra másolva!

A vertikális növénytermesztés arról szól, hogy nem

csak egy szinten termesztenek zöldségeket, hanem polcok segítségével a teret függőlegesen is kihasználják.

A polcok egy zárt helyiségben, ideális hőmérsékletben vannak elhelyezve, emellett - hogy ne bízzák a véletlenre - napfény helyett mesterséges fénnyel táplálják a növényeket.

Ez a módszer - a megnövelt talajfelület miatt - nagy mennyiségű termést eredményez, amit erősít a folyamatosan ideális környezet, melynek segítségével ráadásul egy évben többször - nyolcszor is - be tudnak takarítani, hiszen nem kell áttelelni.

Minderre

az egyre öregedő japán lakosság és a városokba település sarkallta

a japán mezőgazdasági szakembereket. A szigetországban a gazdák átlagéletkora ugyanis 67 év, és a városokba költözések miatt nagyon kevesen lépnek a helyükbe, ezáltal a mezőgazdasági munkák elvégzése egyre növekvő kihívást jelent a japánok számára.

Ma már 200 ilyen üzemben termesztenek salátát a vertikális technológiával.

A japánok mesterséges körülmények között termesztik a salátát a városokban Forrás: Shutterstock

A növények mellett ez a technlógia a munkavállalók számára is kedvező - mondta el az egyik ilyen üzem termelési vezetője. A munkavállalóknak ugyanis

nem kell megküzdeniük az időjárás szélsőségeivel, továbbá a növények betegségeivel vagy a kártevőkkel.

A rendszer tehát nagyon ideális, ráadásul jóval kevesebb vizet használnak fel, mint a hagyományos mezőgazdaságban.

Az egyetlen hátrányt a hagyományos mezőgazdasággal összevetve a nagyobb energiaigény jelenti,

amellyel a napot és az ideális hőmérsékletet pótolják.

Forrás: Euronews.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!